Nyitókép forrás: defensnews.com

 

Az Egyesült Államok vasárnap középhatótávolságú hagyományos meghajtású ballisztikus rakétát tesztelt. A rakéta 500 kilométeres hatótávjával beleesett volna az INF-szerződés korlátozásába, ha a szerződést nemrég nem bontotta volna fel a két érdekelt fél, az USA és Oroszország.

 

Az INF-szerződés az 500-5500 kilométeres hatótávú ballisztikus rakéták és rakétarendszerek korlátozásáról szól, beleértve a velük kapcsolatos logisztikai és kísérleti valamint tesztelési tevékenységet is. Az USA azonban 2014-ben megvádolta Oroszországot, hogy megszegi a szerződést, Oroszország tagadta, de a gyakorlatban egyik fél sem akarta megmenteni az INF-szerződést, mert úgy vélték, hogy a mai globalizált világban nem csak az USA-nak és Oroszországnak kellene a fegyverkorlátozási vállalásokat tennie (gondoltak itt Kínára, Indiára, Pakisztánra és Iránra).

 

A mostani amerikai rakétateszt a kaliforniai San Nicolas szigeten valósult meg 130 kilométerre nyugatra Los Angelestől. Hagyományos meghajtású, valamivel nagyobb, mint 500 kilométeres hatótávú lövedékről volt szó, legalábbis a Pentagon hétfői nyilatkozata szerint.

 hirdetes_810x300  

 

Szakértő: az orosz-amerikai INF-szerződés biztonsági garancia volt Európának

 

Oroszország: Amerika provokál, de nem hagyjuk magunkat

 

Oroszország viszonylag mérsékelten nyilatkozott az amerikai rakétateszt hírével kapcsolatban. Moszkva nyilatkozata szerint míg az Egyesült Államok nem telepít újabb rakétákat, addig Oroszország sem fog.

 

„Nem hagyjuk magunkat kiprovokálni. Ahogy Franciaországban mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök, újra megerősítetjük elkötelezettségünket a középhatótávú fegyverrendszerek telepítésének korlátozása irányába, egészen addig, amíg ilyen fegyvereket az USA a világ valamely pontjára nem telepít”

 

fogalmazott Szergej Rjabkov, orosz külügyminiszter-helyettes.

 

Az oroszok szerint a mostani amerikai teszt bizonyíték arra, hogy az Egyesült Államok már az INF-szerződés felmondása (augusztus 2.) előtt is fejlesztett a megállapodás korlátozó hatálya alá eső fegyvereket.

 

Moszkva az is kijelentette, hogy az „USA katonai feszültséget teremt”

 

Összeomlott az INF-szerződés, visszatérhet a hidegháborús nukleáris versengés. Kinek a hibája?

 

Ez csak retorika

 

Az oroszok részéről a fenti kijelentések ugyan jogosnak tűnhetnek, még sem a valóságon alapulnak. Oroszország is régóta fejleszt az INF hatálya alá eső fegyverrendszereket, épp ezért gyanúsította meg az USA a szerződés megszegésével. Csakhogy Washington nem bízott európai szövetségeseiben, ezért nem osztotta meg velük a bizonyítékokat, így az EU úgy vélte, hogy ismét egy iraki típusú félrevezetésről van szó. Oroszország ezt kihasználva az USA-t állította be annak, aki felrúgja a megállapodást.

 

Valójában Oroszország már hosszú évek óta elégedetlen volt az INF-szerződéssel. Aggódott amiatt, hogy a kétoldalú megállapodás csak Moszkvára és Washingtonra vonatkozik, miközben közvetlen közelében olyan atomhatalmak vannak, mint Kína, Pakisztán és India. Az USA pedig azért nem akarta „olyan nagyon” megmenteni a megállapodást, mert nem akarta korlátozni magát a Kínával folytatott fegyverkezési versenyben.

 

Az INF szerződés valójában egy újabb példája a változó világban jelentőségét vesztő nemzetközi megállapodásnak.

 

Német lap: Oroszországnak több középhatótávú nukleáris rakétája van, mint eddig gondolták

 

Másfélszáz amerikai nukleáris rakéta van európai országokban

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!