Nyitókép forrása: origo.hu/AFP, Zinyange Auntony

 

95 éves korában elhunyt Robert Mugabe volt zimbabwei elnöke, aki közel 4 évtizedes elnöksége alatt gyakorlatilag egyeduralmat alakított ki. A hírről a BBC számolt be.

 

Mugabe 37 évnyi országlás után 2017-ben mondott le tisztségéről külső nyomásra – saját pártjának tisztviselői kényszerítették, a hadsereg államcsínyt hajtott végre, Mugabét pedig családjával együtt házi őrizetbe helyezték. Bukása mögött az állt, hogy feleségét, Grace-t akarta utódjává tenni, a kormánypárton belül pedig tisztogatásokba kezdett.

 

Mugabenak meghatározó szerepe volt az ország függetlenségének 1980-as kivívásában, azonban a közel negyven évnyi „uralkodása” végére az afrikai ország mély politikai és gazdasági válságba zuhant.

 hirdetes_810x300  

 

Zimbabwe, az éhező milliárdosok országa

 

Hatalmát erőszakkal tartotta fenn, egyes becslések szerint körülbelül 20 ezer embert végeztek ki többnyire ítélet nélkül, halálbrigádokkal.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!