Nyitókép: Getty Images/Spencer Platt

 

Törvénysértőnek nyilvánította a londoni parlament ülésszakának lezárását egyhangúlag meghozott jogerős végzésében a brit legfelsőbb bíróság, és ennek alapján semmisnek, meg sem születettnek minősítette az ülésszak lezárásáról hozott döntést.

 

A határozat, amelyet Lady Brenda Hale, a legfelsőbb bíróság elnöke ismertetett, kimondja, hogy a parlamenti ülésszak nincsen felfüggesztve, ebből kifolyólag jelenleg is tart.

 

 hirdetes_810x300  

John Bercow, az alsóház elnöke a végzés kihirdetése utáni közleményében az alsóházi ülésszak haladéktalan folytatását kezdeményezte.

 

Az alsóház ülésszaka két hete ért véget, miután Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök kezdeményezte II. Erzsébet királynőnél a parlamenti ülésszak lezárását és új törvényhozási évad indítását október 14-én.

 

A keddi legfelsőbb bírósági határozat szerint már az is törvénysértő volt, hogy a kormányfő az uralkodónak az ülésszak lezárását indítványozta, mivel a döntés észszerű indokok nélkül akadályozta a parlamentet alkotmányos funkcióinak ellátásában.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!