Nyitókép: IBTimes UK

 

Az új olasz kormány azt kezdeményezte, hogy az országban született, vagy 12 éves koruk előtt érkezett külföldi gyerekek kapjanak olasz állampolgárságot, illetve 16 éves kortól vezessék be a választási jogot.

 

Az Olaszországban született vagy huzamosabb ideje ott élő és tanuló külföldi gyerekek állampolgárságát a baloldal szorgalmazza. A törvénytervezetet Laura Boldini, a képviselőház volt elnöke jegyezte, aki néhány napja csatlakozott a Demokrata Párthoz (PD). A javaslat parlamenti előkészítését a másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezette alkotmányügyi bizottság csütörtökön kezdi el.

 

 hirdetes_810x300  

A most bejelentett javaslat az Olaszországban született vagy 12 éves koruk előtt az országba érkezett gyerekeknek adna olasz állampolgárságot. Utóbbi esetben azzal a feltétellel, ha legalább öt évig olasz iskolába jártak, vagy 3–4 éves, szakmai képesítést nyújtó oktatási intézményt végeztek. Számítások szerint ez összesen több mint 800 ezer Olaszországban élő és tanuló gyermeket és fiatalkorút érinthet, köztük európai uniós állampolgárságú és más bevándorló szülők gyerekeit is.

 

Jelenleg az Olaszországban született külföldi gyermekek 18 éves korukban kérelmezhetik az állampolgárságot, a felnőttkor betöltésétől számított egy éven belül, azzal a feltétellel, hogy életük első 18 évét megszakítások nélkül ott élték le, és családjuk is szabályos tartózkodási engedély birtokában van.

 

A javaslat azért kerül október 3-án az olasz parlamenti bizottság elé, mivel Olaszországban 2016 óta ezen a napon tartják a migráció áldozatainak emléknapját.

 

A M5S, a PD és a Matteo Renzi volt kormányfő vezette új balközép politikai formáció azt is bejelentette, hogy támogatja az olasz választói alsó korhatár lecsökkentését 16 éves korra. Számítások szerint a 16–17 évesek szavazati jogával jelenleg 1,1 millióval emelkedhet az olaszországi választók száma, de magasabb is lehet, ha a bevándorló fiatalok is állampolgárságot kapnak.

 

Az M5S és a PD abban bízik, hogy a fiatalok rájuk voksolnak, de a közvélemény-kutatások szerint a jobboldali Liga is vonzza ezt a szavazóréteget. Jelenleg az olasz választói jog a 18. életév betöltésétől gyakorolható, kivéve a római felsőház tagjainak megválasztását, akikre a választók csak 25. évüket betöltésétől szavazhatnak. A választási életkor módosításával azonban ez is megváltozhat.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!