Nyitókép forrása: Lány, 2019. október 3. Áder János magyar (b2), Milos Zeman cseh (b), Andrzej Duda lengyel (b3), Zuzana Caputová szlovák (k), Borut Pahor szlovén (j2) és Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök (j) a négy visegrádi ország államfőinek csúcstalálkozója második napján tartott sajtótájékoztatón a Prága közelében fekvő Lány kastélyában, a cseh államfők vidéki rezidenciáján 2019. október 3-án. A második napon a szerb és szlovén elnök is jelen volt a V4-es államfői csúcson. MTI/Balogh Zoltán

 

A négy visegrádi ország elnöke egyetértett annak szükségességében, hogy az Európai Unió kohéziós és mezőgazdasági alapjai a következő költségvetési időszakban (2021-2027) is megmaradjanak az eddigi szinten – nyilatkozta Áder János köztársasági elnök csütörtökön a Prágához közeli Lányban a visegrádi államfők csúcstalálkozója utáni nemzetközi sajtótájékoztatón.

 

„Egyetértés volt köztünk, hogy a kohéziós és a mezőgazdasági alapok nem változhatnak meg és szükséges, hogy a jövőben is ugyanolyan források álljanak a rendelkezésünkre, mint eddig” – mondta a magyar államfő újságíróknak.

 

Hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak és az új tagállamoknak egyaránt érdeke, hogy eltűnjenek a fejlődésbeli különbségek közöttük. „Ennek egyik feltétele az EU források megőrzése” – szögezte le Áder János.

 hirdetes_810x300  

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!