Nyitókép forrása: yahoo.com

 

Folytatódik a török offenzíve Északkelet-Szíriában, ahol a török katonáknak sikerült stratégiailag kulcsfontosságú pozíciókat elfoglalniuk. Jelentések szerint eddig 74 kurd katona halt meg, a kurdok az USA-t is felszólították, hogy avatkozzon be a törökökkel szemben. Emmanuel Macron francia államfő súlytalan nyilatkozatban figyelmeztette Törökországot. Ez az hadművelet negyedik napja.

 

Az AFP hírügynökség mai közlése szerint a török hadsereg elfoglalta, vagy legalábbis ostrom alá vette a török határtól nem messze fekvő Rasz al-Ajn városát, amely az offenzíva egyik fontos célpontja. A török egy, a határtól 30 kilométerre lévő, kulcsfontosságú autópályaszakaszt is elfoglaltak, amely Manbidzs és Kamisli városokat köti össze. A török előrenyomulás nem akadálytalan, de a kurdok nem tudják őket feltartóztatni. A kurd erőknek 60 ezer katonája van, de Szíria negyedét tartják ellenőrzésük alatt, így rendkívül elszórtan helyezkednek el.

 

A Szíriai Emberjogi Megfigyelőközpont jelentése szerint eddig legalább 74 kurd, 49 törökök oldalán harcoló szír ellenzéki katona esett el, a civil áldozatok száma pedig 20-ra emelkedett. Több tjzezren hagyták el otthonukat a térségben.

 hirdetes_810x300  

 

Török offenzíva – Cavusoglu: Ankara szolidaritást vár NATO-szövetségeseitől a terrorizmus elleni harcban

 

Pénteki sajtóértesülések szerint egy török bomba egy amerikai bázistól nem messze robbant fel. Ankara hivatalosan nem csak szándékosságot, de a támadás tényét is tagadja. Az eset azonban tovább élezheti a török-amerikai viszonyt. Az amerikaiak bár utat engedtek a török haderőnek azzal, hogy kivonták csapataikat a térségből, kizárták Törökországot a szjr légtér feletti koordinációs rendszerből, pénteken pedig Donald Trump amerikai elnök zöld utat adott egy Törökországgal szemben szankciós csomag kidolgozásának. Ezeket a szankciókat pénzügyminisztérium szabhatja ki. Ezzel párhuzamosan az amerikai Kongresszus saját szankciós javaslatot akar elfogadtatni.

 

A török-amerikai kapcsolatokon kívül érdemes figyelni az európai retorikát is, amely egyrészt elítélte a török offenzívát, másrészt üres nyilatkozatokkal akar Törökország „lelkére beszélni”. Jó példa erre Emmanuel Macron francia elnök szombati telefonbeszélgetés Donald Trumppal, amelyben arra figyelmeztet, hogy a török beavatkozás új lendületet adhat az Iszlám Állam terroristáinak. Egyúttal Törökországgal szembeni fellépést sürgetett.

 

Erdogan 3,6 millió szíriai menekülttel fenyeget, ha az EU megszállásnak minősíti a szíriai hadműveletet

 

Macron álláspontja érthető: Franciaország sem örülne, ha szabadlábra kerülne az a 11-ezer radikális iszlamista, akiket eddig a kurdok épp azon a területen tartottak fogva, ahova most a török betörtek. Köztük van ugyanis 2500 különösen veszélyes Európából érkezett dzsihadista, akik hazatértük okán komoly biztonsági kockázatot jelentenének. Az európai ország figyelmeztetései azonban némileg súlytalanok: köti őket az EU-török paktum, amely a Törökország felől érkező migránsok feltartóztatásáról szól. Persze, garancia arra nincs, hogy Ankara nem bontja fel a szerződést belátható időn belül, a török tisztviselők ugyanis többször jelezték, hogy ha az EU nem ad további eurómilliárdokat a „migránsok ellátására”, kilép a paktumból.

 

Azonban a franciák aggodalmai nem alaptalanok. A kurd SDF szerint legalább 5 veszélyes Iszlám Államhoz hű dzsihadista szökött meg egy Kamisliban lévő börtönből. A rabok kövekkel támadtak az őrökre, mikor a városnál elkezdődött a török támadás. Egy autóbomba három kurd katonát ölt meg ugyanebben a városban.

 

Már civil áldozatai is vannak a török inváziónak Szíriában

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!