Nyitókép forrása: cnn.com

Recesszióba süllyedt a hongkongi gazdaság a politikai bizonytalanság és a szűnni nem akaró tömegtüntetések miatt. A GDP az év harmadik negyedében 3,2 százalékkal esett vissza a második negyedhez képest. Ez volt a hongkongi gazdaság legrosszabb adata a világgazdasági válság 2008-as kitörése óta.

 

Az adat nyilvánosságra kerülésekor nagy volt a meglepetés, a szakértők ugyanis 0,6 százalékos csökkenést vártak csak. Hongkong már az előző negyedben is negatív számokat produkált, ezért technikai értelemben is recesszióban van (a recesszió felvétele, hogy legalább két egymást követő negyedévben negatív növekedést kell produkálni).

 

A hongkongi lakosság már ötödik hónapja tüntet az egykori brit gyarmat kormánya ellen, amely engedne a kínai befolyás megnövekedésének a városban. Hongkong eddig a pekingi kormány kritikusainak kvázi menedéke volt, a rendszerellenes mozgalmak, könyvek és folyóiratok fellegvára. Kína egy jelentős fordulatnak tekinthető kiadatási törvénnyel ezt a státuszt venné el Hongkongtól. Persze, a város stratégiai elhelyezkedése miatt is különösen fontos Kína számára, nem beszélve arról, hogy a pekingi központosított gazdasági intézkedéseket kikerülők is mind Hongkongba teszi át tevékenységét.

 

 hirdetes_810x300  

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!