Nyitókép: mti

 

A jövő év legfontosabb feladata a magyar gazdaság eredményeinek megvédése; ehhez gazdaságvédelmi akcióterv kell, amely a következő év első negyedévére készülhet el, és ami adócsökkentésen alapulhat majd – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

 

Hozzátette: komoly csatákat kell majd vívni a növekedés fenntartásáért, amikor az eurózónában gazdasági zavarok lesznek. Úgy látta: jövőre kiderül, hogy Magyarország és Közép-Európa képes lesz-e megállni a saját lábán, és nagyobb sikereket elérni, mint a gazdagabb országok.

 

Emlékeztetett: az elmúlt évek sikereit is az adócsökkentés tette lehetővé, azt, hogy az ország egyre versenyképesebben termelt, egyre több árut tudott eladni a világban, és a bérek is nagy ütemben nőttek. Különösen a cégek által fizetett adók mérséklődtek, harmadával – hangsúlyozta.

 hirdetes_810x300  

 

Elmondta, sokak szerint a magyar siker az európai gazdasági eredményeknek köszönhető, míg mások szerint sajátosan magyar dolog is van ebben, amit „akkor is tudunk szállítani, ha a többieknek rosszabbul megy”.

 

A miniszterelnök az elmúlt tíz év legnagyobb diplomáciai sikereként értékelte a bővítési és szomszédságpolitikai biztosi pozíció elnyerését. Közölte, nem emlékszik arra, hogy Magyarország az elmúlt tíz évben olyan erős befolyást tudott volna szerezni az unióban, mint most a bővítési pozícióval, amelyet a következő öt év legfontosabb portfóliójának nevezett.

 

A feladatcsomag érinti a migrációt, a biztonságot, és például az energia szempontjait is – mutatott rá -, hiszen a magyar biztos foglalkozik majd a Kaukázussal, Azerbajdzsánnal is.

 

Szólt arról is, hogy a biztosi poszt elnyerése „sokunk”, a többség sikere, de nem minden magyaré, hiszen sokan akarták megakadályozni. Az ellenzék ennek érdekében egyesítette erejét Brüsszelben, és Soros György is személyesen próbálta megakadályozni Várhelyi Olivér kinevezését.

 

Az EP bizottsága jóváhagyta Várhelyi Olivér uniós biztosi jelölését – jöhet az uniós kormányváltás

 

Kijelentette: sosem fog nemzetközi pozíciókba olyan embereket delegálni, akik nem jó hazafiak és ezt nem tudják összeegyeztetni a nemzetközi megbízatással. Leszögezte: a kettő nincs ellentétben egymással. Várhelyi Olivér is kiváló hazafi és jó európai.

 

A migrációs vitát, amely szerinte a következő öt év legfontosabb kérdése lesz, jól kell lezárni. Kijelentette: az elmúlt öt évben az európai vezetők két területen vétettek nagy hibát, a bevándorlással, valamint a gazdaság területén. Mint fogalmazott, az eurózóna területén cudar állapotok vannak, ott nehéz évek jönnek.

 

Orbán: igazságot akarunk a következő uniós költségvetésben

 

A német gazdaság csak szerencsével érheti el az 1 százalékos növekedést, ami nem csak a németek problémája lesz – hangsúlyozta. Az eurózónában Brüsszel rossz gazdaságpolitikát folytatott, nem tudta segíteni a nemzetállamokat a jó gazdaságpolitikában, „és ennek most megfizetjük az árát”.
Emiatt 2020 legfontosabb feladatának nevezte a magyar gazdaság eredményeinek megvédését, és Európa ellenfeleinek nevezte azokat a nem állami szereplőket, akik azért dolgoznak, hogy bevándorlókkal árasszák el Európát. Kijelentette: nem véletlenül áll ennek élén egy pénzügyi spekuláns.

 

Arra a felvetésre, hogy a Moody’s hitelminősítő 2014 óta folyamatos és erőteljes gazdasági teljesítményről számolt be, amely várhatóan a következő két évben is fennmarad, azt mondta: bár a magyar növekedés többszöröse a németnek, ez nem azt jelenti, hogy itt jobban is mennek a dolgok, hiszen egy gazdagabb ország növekedését mindig nehezebb előidézni.

 

Moody’s: Rettegj Európa, a 2008-asnál is nagyobb válság jön

 

Orbán Viktor szamárságnak ítélte azt a felvetést, hogy az uniós források kifizetését jogállamisági kritériumokhoz kössék, szerinte ebből nem lesz semmi.

 

Donald Tusknak, az Európai Néppárt új vezetőjének álláspontját, miszerint a szabadságjogok nem áldozhatók fel a biztonság oltárán, úgy kommentálta: a Fidesz azt várja, hogy a Néppárt tisztázza nézeteit és terveit, mert amíg a magyar kormánypárt nem tudja, mire számítson, addig függőben tartja tagságát.

 

Tuskot választották az Európai Néppárt elnökének

 

Kijelentette: egy magyar kormányzópárt nem tartozhat egy olyan politikai közösséghez, amely bevándorláspárti, amely nem támogatja a határvédelmet, a kerítést, és nem adja meg a tiszteletet a magyaroknak, nem ismeri el az Európa megvédése érdekében tett erőfeszítéseket. Valaha a Néppárt ilyen volt, de baloldali sodródás kezdődött benne. A kérdés az, hogy az új elnök meg tudja-e állítani ezt, „ha nem, akkor más politikai közösséget kell építenünk” – fűzte hozzá.

 

Orbán Viktor a nemrég lezajlott Magyar Állandó Értekezlet és a Diaszpóra Tanács ülésével kapcsolatban kijelentette: Magyarországnak ott is kultúrát kell erősíteni, kapcsolatot építeni, ahol nagy számban élnek magyar közösségek, mert „egy vérből valók vagyunk, összetartozunk”.

 

MÁÉRT – Orbán Viktor: tisztán magyar pártok tudják hatékonyan képviselni a Kárpát-medencei magyarságot

 

Az összetartozásnak a gazdasági lába is megerősödött a lelki mellett az elmúlt években – hangsúlyozta. A széttagoltság hátrányából szerint úgy lehet előnyt kovácsolni, ha a világ különböző területén élő magyarok összekapcsolódnak, összeadják erőiket, kapcsolatrendszerüket. Ennek köszönhető szerinte, hogy a magyar gazdaság a legnagyobb eredményét a szomszédos országokkal folyatott kereskedelemmel éri el.

 

A magyarországi gazdasági teljesítmény így az egész térségben élő magyar közösség gazdasági teljesítménye – mondta, bírálva azokat a pártokat, akik szembeállítják a magyarországi és a határon túli magyar közösségeket. Az a jó, ha a magyarok a szomszédos országokban maguk látják el saját politikai képviseletüket – szögezte le.

 

Már csak két nap! Ilyen az átadásra váró Puskás Aréna – drónvideó

 

Az átadott Puskás Arénáról szólva hatalmas műszaki teljesítménynek ítélte, hogy a tervezés kezdetétől a befejezésig minden munkát magyarok láttak el, vagyis a modern világ egyik legnagyobb méretű beruházását önerőből el tudja végezni az ország. Ez nem volt mindig így – emlékeztetett -, a Budapest Sportcsarnok leégésekor még nem volt olyan magyar cég, amelyre rábízható lett volna az újjáépítés.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!