Nyitókép forrása: hirado.hu

 

Viorica Dancila korábbi román kormányfő lemondott a szociáldemokrata PSD párt elnökli posztjáról, miután Klaus Iohannisszal szemben alulmaradt a román államfőválasztás második fordulójában, vasárnap.

 

A tisztújító kongresszusig a párt vezetését Macel Ciolacu veszi át házelnök vette át.

 

Dancila a PSD minden korábbi államfőjelöltjénél gyengébb eredményt ért el a második fordulóban. Lényegében ezen nem nagyon lepődhettek meg: Dancila kormányfőként megbukott, a román parlament októberben megvonta bizalmát a PSD kormánytól.

 hirdetes_810x300  

 

A 2016-os választások után a PSD akkori elnöke Liviu Dragnea egy korábbi, korrupciós ügy miatti bírósági ítélet okán nem követelhette magának a miniszterelnöki széket, ezért hűségesnek és irányíthatónak vélt embereit ültette a kormányfői székbe, valójában azonban ő kormányzott. Ebben a választási ciklusban Dancila sorban a harmadik ilyen kormányfő volt (elődei mind elkövettek egy hibát, ami miatt távozniuk kellett), 2018-ban a teljes ismeretlenségből lépett elő. Miután idén májusban Dragneát a rendőrség lecsukta korrupcióért, Dancila pártelnökké lépett elő. Öt hónapig volt pártelnök és kormányfő egyben, majd a korrupciós ügyektől terhel kormánykoalíciója októberben megbukott. Ha nem indult volna az államfőválasztáson, valószínűleg pártja már korábban leváltja őt a kormány bukása miatt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!