Nyitókép forrása: kyivpost.com
A hét elején, három év után ismét tárgyalóasztalhoz ültek a Normandiai Négyek. A csoport Ukrajna és Oroszország mellett Németországot és Franciaországot tömöríti, és célja, hogy rendezze a több mint 13 ezer emberéletet követelő ukrán háború lezárását. Milyen érdekellentétek nehezítik a konfliktus lezárását? És milyen eredményeket hozott a Normandiai Négyek találkozója? Elemzésünkben átfogó képet adunk az ukrán konfliktus hátteréről.
Seregszemle
Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, az ukrán konfliktus a Nyugat és Oroszország hatalmi háborúja egy stratégiailag rendkívül fontos terület, Ukrajna felett. A majdani forradalomkor az ukránok elűzték az országon belüli orosz-nyugati status quo akkori letéteményesét, Viktor Janukovics elnököt, és egyértelmű követelésként fogalmazódott meg Ukrajna NATO- és EU-csatlakozása. Nem nagyon hangoztatják a mainstream médiában, de különösebben nem is nagyon cáfolják azt az elképzelést, hogy a majdani forradalom sikeréhez nagyban hozzájárult az Egyesült Államok is – amelyet titkosszolgálati és anyagi eszközökkel is támogatott.
Öt évvel az orosz hatalmi ambíciók nyílt megjelenése után (2008, grúz háború) az ukrán forradalom hatalmas csapás volt Oroszország számára. Reálissá vált a veszélye, hogy elveszti egyetlen, a téli hónapokban is hajózható tengeri kijáratát, Szevasztopolt a Krím-félszigeten. De még ennél is ijesztőbb lett volna, hogy több száz kilométerrel közelebb kerülhetnek a NATO katonai eszközei, arról nem is beszélve, hogy az ukrán végtelen lápok és sztyeppék kezelhetetlen nyílt sebet jelentettek az orosz védelmi stratégiában.
Proxyháború alakult ki: olyan konfliktus, amelyben a résztvevő felek közvetlenül hivatalosan nem vesznek részt, de ők irányítják az eseményeket. Az egyik oldalon Oroszország az oroszbarát szeparatistákat támogatva, a másik oldalon a nyugatbarát új ukrán kormány az USA-val a háta mögött.
Hatalmi érdekek
A háború fenntartása sokáig mindkét félnek érdekében állt. Egy elhúzódó konfliktus, egy állóháború biztosította, hogy Ukrajna ne csatlakozhasson sem az EU-hoz, sem a NATO-hoz. Amerikai szempontból pedig amellett, hogy jelentős orosz katonai erőforrást kötött le (vagyis költséges katonai kiadásokba kényszerítette a Kremlt), elegendő indok volt, hogy a NATO kelet-európai szárnyának északi vonalán megnövelje jelenlétét. Mára azonban megváltozott a helyzet.
Az amerikai közbenjárásra Ukrajnának adott hatalmas anyagi támogatások és hitelek eltűntek a süllyesztőben, a mérhetetlen korrupció gyakorlatilag megakadályozta Ukrajna gazdasági és politikai újjáépítését, enélkül viszont nem lehet hosszútávon életben tartani egy polgárháborúba süllyedt államot. Ma reális esélye van Ukrajna darabokra hullásának, ami egyetlen félnek sem érdeke.
Orosz részről pedig a háború katonai költségei voltak igencsak fájók. Nem csak azzal kellett ugyanis számolniuk, hogy ukrajnai szakadár szövetségeseiket támogassák, hanem nyugati határuknál kellett nagy létszámú katonaságot állomásoztatniuk, ahogy délen, úgy északon. Moszkva kénytelen volt drága barátságot kötni Törökországgal, hogy ha a Fekete-tenger felől nem is, legalább a Kaukázus felől biztonságban érezze magát és a stratégiai szempontból kiemelt pozícióban lévő Vlagyivosztokot.
Mindeközben leghűségesebb szövetségesével, Fehéroroszországgal szemben is óvatosabban kellett eljárni, a beloruszok ugyanis igen korán felismerték, hogy Ukrajna miatt alkupozícióba kerültek Moszkvával szemben. Hosszú távon így az orosz álláspont sem volt tartható.
Megint áll a bál a keleti vizeken: Oroszország „lefoglalta” a Fekete-tenger negyedét
Új elnök, új politika
Azóta öt év telt el, a halálos áldozatok száma 13 ezer fölé nőtt. Viktor Porosenkót, a háborún és a közpénzek megdézsmálásán erős oligarchává váló elnököt a nép leváltotta. Helyére Volodimir Zelenszkij került, aki igyekszik új egyensúlyi pontot találni Kijev és Moszkva között.
Volodimir Zelenszkij az érdekelt felek kudarcai miatt három évre jegelt minszki megállapodást porolta le, új megoldásokat és garanciákat keresve az orosz-ukrán megbékéléshez. Ebben egyértelműen partnerre talált Németországban és Franciaországban. Mindkét európai hatalom alapvető érdeke az EU határainál zajló háború lezárása és az oroszokkal folytatott korábbi gyümölcsöző viszony helyreállítása.
A minszki megállapodás egyik fő kérdése, hogy az oroszok lakta keleti régiók autonómiát kapjanak. Moszkvának természetesen nem a kisebbségi jogok számítanak, a lényeg, hogy ezek az autonóm régiók vétójoggal rendelkezzenek az olyan országos szintű kérdésekben, mint az uniós vagy a NATO-csatlakozás. Ukrajna szempontjából ez egy nehéz feladat. Egyrészt, rajta kívül álló érdekeket is figyelembe kell vennie (USA, EU), másrészt, az öt évnyi háborúskodásban rengeteg indulat halmozódott fel. Miközben Zelenszkij igyekszik kompromisszumot kötni, az ukrán nacionalisták tömegtüntetéseket szerveznek Kijevben, hogy aláássák az esetleges megegyezést.
Húsz százalékot esett Zelenszkij népszerűsége. A szakértő szerint nem kell meglepődni
A lezárás felé araszolva
Márpedig megegyezésre van esély. A mostani Normandiai Négyek találkozó központi kérdése épp az volt, hogyan lehet úgy szabad választásokat majd autonómiát adni a keleti, jelenleg szeparatista kézen lévő országrészekben, hogy egyik félnek se kelljen tartania átveréstől. E tekintetben leginkább Oroszország bizalmatlan: a Szovjetunió felbomlásakor abban bízott, hogy a volt szocialista országok megmaradnak ütközőzónának, ezzel szemben ma a legtöbbjük már NATO-tag.
A találkozó egyáltalán nem hozott áttörést, de előrelépéseket igen. A felek megállapodtak, hogy tűzszünetet eszközölnek ki még az év vége előtt Donbasz régióban, hogy stabilizálják a helyzetet, illetve 2020 márciusa végéig újabb három Donbasz-régióbeli területen hátrébb vonják a katonákat és haditechnikát a frontvonaltól. Nemrég ugyanezt már megtették három másik régió esetében. Nyilatkozatban azt is kijelentették, hogy 2019 év végéig kicserélik a „konfliktushoz kapcsolódó” hadifoglyokat.
Mindegyik célkitűzés jól hangzik, csak épp a teljesítéssel vannak problémák. Vannak ugyanis mindkét oldalon háborúban érdekelt elemek, akik annak köszönhetik kiemelt pozíciójukat, vagy hasznot hoz nekik. Ők mindent megtesznek azért, hogy a tűzszüneteket megsértő partizánakciókat hajtsanak végre. Ez az egyik magyarázata, hogy Zelenszkij beiktatása óta Ukrajna és az orosz szeparatisták között összesen 20 tűzszüneti megállapodás köttetett, de a leghosszabb is csak hat hétig tartott. A hadifoglyok cseréje sem lesz olyan nagy méretű, mint azt tervezték: az összes hadifogoly helyett néhány tucat térhet majd haza.
A nagy kérdés, hogy ki engedjen először
A találkozó egyik reménykeltő eredménye a minszki megállapodások felélesztésére tett próbálkozás. Eszerint valós esély mutatkozik az úgynevezett Steinmeier-formula érvényesítésére. Lényegében a háború rendezésének egy forgatókönyvéről van szó, amely lépésről lépésre leírja, melyik fél, mikor milyen feltétel mellett mit tesz és milyen garanciákat vállal.
A formula szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) irányítása alatt Donbasz régióban választásokat tartanak. Ha ezeket az EBESZ szabadnak és hitelesnek minősíti, Kijev különleges státuszt ad a régiónak, ami kvázi autonómiát jelent. Ukrajna cserébe azonban az összes „idegen” (tehát orosz) katonai egység és haditechnika maradéktalan kivonását kérheti.
Itt is vannak azért bökkenők. Oroszország és Ukrajna nem ért egyet az egyes vállalások sorrendjén. Moszkva amellett érvel, hogy a szabad választásokat még az oroszbarát szeparatisták katonai erejének kivonása előtt tartsák meg. Az oroszok ezt azzal indokolják, hogy csak így látják biztosítottnak saját védelmüket az ukrán-orosz határnál. Csakhogy ha oroszbarát hadsereg ellenőrzi a kelet-ukrajnai területeket, a választásokat aligha lehet szabadnak nyilvánítani. Ukrajna ezért ragaszkodik ahhoz, hogy először az oroszok vonuljanak vissza. A patthelyzetet a találkozón nem sikerült feloldani.
Elmozdult a holtpontról az ukrán konfliktus, esély a diplomáciára
Gázválság a láthatáron
A másik fontos kérdés Kijev szempontjából, ha autonómiát kapnak a keleti régiók, akkor az vajon milyen hatással lesz a 150 ezres kárpátaljai magyarságra, a lengyel, a moldován, a román vagy épp a fehérorosz kisebbségre.
A találkozó hivatalosan nem hozott eredményt az év végén lejáró ukrán-orosz gáztranzit-szerződés kapcsán. Így most mindenki újabb gázválságra számít. Peter Žiga (Smer) szlovák gazdasági miniszter a pozsonyi kormány ülése előtt mondta a sajtónak, hogy számítani kell rá, hogy az új évben egy a 2009-eshez hasonló gázválság alakul ki.
Az ukrán és orosz fél hivatalosan nem zárta ki a megállapodás lehetőségét egy új szerződésről. Más kérdés, hogy lesz-e belőle valami, ha közben Oroszország sokkal inkább az Északi Áramlat 2 befejezésében érdekelt, amely szükségtelenné teszi, hogy Ukrajnával egyezkedjen.
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.