Nyitókép forrása: biztonságpolitika.hu/illusztráicós felvétel

 

Kína, Oroszország és Irán közös hadgyakorlatba kezdett az Indiai-óceánon, az Ománi-öbölben – közölte a Reuters hírügynökség az iráni hadsereg nyilatkozata alapján. A hadgyakorlat célja a hivatalos közlés szerint „a béke, a barátság és a tartós biztonság üzenetének jelzése az együttműködés jegyében”.

 

Irán számára persze nem csak erről van szó, immáron katonai értelemben sem számít elszigetelt országnak.

 

A közel-keleti sajtóban megjelent információk szerint a katonai manőverek gyakorlatai mellett a résztvevők égő hajók tengeri mentését is szimulálják majd, illetve azt is, hogyan kell kiszabadítani egy hajót legénységével együtt a kalózok fogságából.

 hirdetes_400x285  

 

Kína többek között egy rakétarombolót is küldött, az oroszok három hadihajót irányítottak át a gyakorlatra a Balti-tengerről.

 

Kína és Irán szoros diplomáciai és energetikai kapcsolatot tartanak fenn. Oroszország és Irán közös nevezője pedig Szíria és Bassár el-Aszad szír elnök hatalmon tartása. A mostani az első, ebben az hármas felállásban megvalósuló hadgyakorlat a térségben.

 

Reuters.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.