Nyitókép: Geoff Pugh – WPA Pool /Getty Images

 

Színészek, politikusok, zenészek mellett magyar holokauszttúlélők is szerepelnek a brit uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek listáján.

 

Az uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, először II. Erzsébet királynő júniusi „hivatalos” születésnapján, majd újév előestéjén.

 

 hirdetes_810x300  

Az idei újévi elismerések szombat hajnalban közzétett listájára 1097-en kerültek fel, 51 százalékuk nő. A kitüntetettek 72 százaléka helyi közösségében végzett munkájáért veheti át az uralkodó által adományozott címet.

 

Az elismerésben részesítettek között van a 82 éves John Paul Hajdu, a magyarországi holokauszt túlélője, aki Hajdu Jánosként született Budapesten, 1956-ban hagyta el Magyarországot, majd Angliában telepedett le. A brit kormány kabinetirodája által ismertetett kitüntetési lista szerint John Hajdu a Brit Birodalom rendjének tagja (Member of the Order of the British Empire, MBE) címet viselheti szombattól.

 

Az uralkodó újévi kitüntetési listáján szerepel Eva Neumann, az auschwitzi haláltábor magyar túlélője is, aki jelenleg Manchesterben él. Ő szintén az MBE elismerésben részesült a holokauszt történetének oktatásában kifejtett erőfeszítéseiért.

 

A sztárvilág legismertebb kitüntetettjei között van Olivia Newton-John, aki a Grease (Pomádé) című, átütő sikerű 1978-as musicalfilm női főszereplőjeként tett szert világhírnévre. A 71 éves, Cambridge-ben született brit-ausztrál színésznőt a lovagi cím női megfelelőjének számító, a Dame előnév viselésére jogosító rangra emelte II. Erzsébet királynő.

 

A világhírű kitüntetettek között szerepel Sir Elton John, a brit rock 72 éves veterán szupersztárja is. Sir Elton John már 1998 óta a lovagi cím birtokosa, ám a királynő az idén a brit becsületrend, az Order of the Companions of Honour tagjává avatta. A zenész ezzel igen előkelő társaságba került: a több mint egy évszázada alapított brit becsületrendnek a mindenkori uralkodóval együtt legfeljebb 65 tagja lehet.

 

Az idei újévi lista legfiatalabb kitüntetettje a 13 éves Ibrahim Yousaf, aki a Brit Birodalmi Érdemrendben (British Empire Medal, BEM) részesült a királynőtől Manchesterben végzett sokoldalú jótékonysági tevékenységéért.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!