Nyitókép: pixabay.com

 

Január elsejével nemcsak új év, hanem új évtized kezdődik, amelyet abban bízva fogadhat Németország, hogy jó évek sora következik – emelte ki Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőjében, amelyet kedd este sugároz az ARD és a ZDF német országos közszolgálati televízió.

 

Angela Merkel a kancellári hivatal által előzetesen ismertetett beszédben aláhúzta, hogy a huszonegyedik század húszas évei jó évek lehetnek hazájának, ha épít az erősségeire és mindarra, ami összeköti az embereket és amit együtt elértek.

 

Az újraegyesítés 2020-ban elkövetkező harmincadik évfordulójára utalva hozzátette: három évtized alatt „nagyszerű dolgokat értünk el, így például még soha nem volt munkája annyi embernek, mint most”, de a következő évtizedben ismét „több dolgunk lesz annál, mint amit harminc éve gondoltunk”.

 hirdetes_810x300  

 

Páneurópai Piknik: Orbán Viktor: Csak egy Európa van

 

A legnagyobb kihívások sorában elsőként a digitalizációt említette, amely szavai szerint az élet valamennyi területét átalakítja, így a munkaerőpiacot is. Ezért mindenkinek lehetőséget kell adni a képzésre, tanulásra, hogy sikeres lehessen a változó környezetben, hiszen „azt akarjuk, hogy a jövőben is minden embernek jó és biztos munkája, időskorra pedig biztos nyugdíja legyen”.

 

Ehhez minden eddiginél több bátorság, erő és hajlandóság szükséges mindenkitől, hogy elhagyjanak kitaposott utakat és belevágjanak új dolgokba. Gyorsan kell cselekedni, és azzal a meggyőződéssel, hogy ami most még szokatlan, az sikerülhet, „és sikerülnie is kell, ha azt akarjuk, hogy a mai fiatal nemzedék és az utánuk következők is jó életet élhessenek ezen a bolygón”.

 

Orbán: erősíteni kell magyar-német gazdasági együttműködést

 

A Föld felmelegedése „valóságos és fenyegető”, a jelenség maga és a belőle fakadó válságok sora „az ember műve”, ezért az egész emberiséget próbára tévő kihívás leküzdéséhez mindent meg kell tenni, ami csak „embertől telhető” – emelte ki a német kancellár, hangsúlyozta, hogy „most még lehetséges” sikerre vinni ezeket a törekvéseket.

 

Mint mondta, minden erejével küzd, hogy Németország hozzájáruljon a klímaváltozás ökológiai, gazdasági és társadalmi hatásainak megfékezéséhez. Hozzátette, hogy hazája építhet mindarra, ami eddig is erőssé tette: a találékonyságra, a szorgalomra és a kitartásra, az iparosokra, mérnökökre és szakmunkásokra, az állami és a civil szférára, az együttélésnek a családok és az egyesületek működésében megmutatkozó sajátos formájára és a másokért dolgozó emberek iránti megbecsülésre.

 

Mindehhez az alaptörvény értékei adnak iránymutatást, a szabadság, a szolidaritás, az emberi méltóság tisztelete és a szociális piacgazdaság elvei alkotják „iránytűnket a következő évtizedben is” – húzta alá Angela Merkel.

 

Kalita Gábor: Mindannyiunknak védenie kell Európa hagyományos szimbólumát, a keresztet!

 

Arról is szólt, hogy Németországnak csak akkor mehet jól a sora, ha Európa is sikeres, mert „csak az Európai Unió közösségében tudjuk érvényesíteni értékeinket és érdekeinket, és biztosítani a békét, a szabadságot és a jólétet”. Ezért a kormány a 2020 második félévében következő német soros EU-elnökség alatt is küzd azért, hogy az EU jelentősebb világpolitikai tényezővé váljék. Ezt szolgálja például egy EU-Kína és egy EU-Afrika csúcstalálkozó is – mondta a kancellár.

Ugyancsak a soros elnökség tervezett programjával kapcsolatban hozzátette: Németország és az EU biztonsága és jóléte nagymértékben függ attól, hogy van-e szomszédságában biztonság és gazdasági fejlődés. Ezért Németországnak és az EU-nak érdekében áll az együttműködés Afrikával, hiszen „csak akkor mérséklődhet a menekülés és a migráció, ha az embereknek van esélyük a békés és biztonságos életre”.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!