Nyitókép forrása: tvn24.pl

 

Emberre nem veszélyes, de a szárnyasoknál gyorsan terjedő madárinfluenza-típus jelent meg Lengyelországban, kedden a kelet-lengyelországi területen, pénteken pedig az ország nyugati részében is, ahol emiatt elrendelték 65 ezer csirke leölését.

 

A magas patogenitású madárinfluenza H5N8 törzsének jelenlétét pénteken a nyugat-lengyelországi Ostrów Wielkopolski városhoz közeli egyik csirketelepen mutatták ki, kedden pedig a kelet-lengyelországi Lublin környékén, három pulykatelepen, veszélyeztetve a mintegy 50 ezres  térségbeli szárnyasállományt.

 

A telepeken elrendelték a szárnyasok leölését, a kijelölt 7 kilométeres védőkörzetekben biológiai védelmi intézkedéseket alkalmaznak.

 hirdetes_810x300  

 

Az Ostrów Wielkopolskiban, valamint a Poznan vajdasági központban pénteken ülésező válságstábok arra hívták fel a gazdákat, hogy nagyobb járványt megelőzendő, haladéktalanul jelentsék a fertőzés esetleg újabb eseteit.

 

A lengyel állategészségügyi felügyelőség szerint a fertőzést feltehetőleg  vándormadarak okozták, amelyek migrációja a megszokottnál melegebb tavaly őszi és tél eleji hónapokban intenzívebb, mint más években.

 

Lengyelországban legutóbb 2016-2017-ben mutatták ki a madárinfluenza H5N8 törzsét.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!