Nyitókép forrása: euroepanwesternbalkans.com

 

Az Európai Unió ugyan nem üdvözli a Visegrádi Négyek álláspontját a migrációval kapcsolatban, de legalább elkezdett rajta gondolkodni – jelentette ki Eduard Kukan volt diplomata, volt EP-képviselő, korábbi szlovák külügyminiszter a TASR hírügynökségnek adott interjújában.

 

„Megpróbáltuk normálisan megmagyarázni, hogy ha be is fogadnánk migránsokat, azok többsége rövid időn belül úgyis más országokba áramolna át. De nem nagyon hallgattak ránk. A V4 álláspontjának a mai napig nem túlságosan örülnek, de legalább meghallgatják, és most már – és ebben látom a nagy pozitívumot – meg is fontolják, amit mondunk nekik”

 

fogalmazott az egykori diplomata. Hozzátette, hogy a tömeges migrációra továbbra is megoldást kell találni, még ha a múlt évben kisebb számban is érkeztek a kontinensre az illegális bevándorlók.

 

 hirdetes_810x300  

„A migráció az egész EU problémája, tehát a mienk is, mert az Unió részei vagyunk. El kell ismernünk, hogy a görögök, spanyolok, olaszok vagy épp a németek viselik ennek a problémának a terhét. Tehát csak kompromisszumos megoldás jöhet létre. A minden javaslat elutasítása hosszú távon nem fenntartható stratégia”

 

mondta.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!