Külügyek

Putyin megdöbbentő beszéde után lemondott az orosz kormány

Oroszországban elkezdődött a hatalomátadás folyamata. Putyin igyekszik elkerülni a "Sztálin-dilemmát"

Nyitókép forrása: france24.com

 

Vlagyimir Putyin sok jövőbeli alkotmányos változást felvázoló beszéde után benyújtotta lemondását kormánya nevében Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő. Lemondása utáni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy ha Putyin tervei megvalósulnak, akkor az alapvető egyensúly eltolódást jelent majd a törvénykező, a végrehajtó és a bírói hatalom között. Azt is hozzátette, hogy ebbe a kérdésben az orosz kormánynak támogatni kell az orosz elnököt terveiben.

 

Hirdetés(x)

Putyin némileg meglepő intézkedéseket helyezett kilátásba. Például átadná a kormányfő és a miniszterek kiválasztási jogát a Dumának, amely csak papíron az orosz alkotmány rend csúcsa, a gyakorlati hatalom – különösen Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése óta – az elnök kezében összpontosul.

 

Az intézkedést ráadásul a január 15-i elnöki beszédben hangzott el, ami azért különösen fontos, mert ezt a beszédet hivatalos leirat formájában átadják az orosz uralkodó elit képviselőinek, mint az év politikai irányát meghatározó dokumentumot.

 

Saját jogköreinek megnyirbálása

 

„Javaslom, hogy az Állami Duma válassza meg az orosz kormány miniszterelnökét, később pedig a miniszterelnök javaslata alapján nevezze ki az összes miniszterelnök-helyettest és szövetségi minisztert”

 

mondta Putyin, hangsúlyozva a jelöltek kinevezése az elnök számára az ő javaslata alapján kötelező érvényű lenne, vagyis nem tudja megvétózni a parlament akaratát a kormány összetételét illetően. Eddig minden fontos kormánybeli posztra az elnök választhatott jelöltet.

Hirdetés(x)

 

Putyin tehát saját jogkörei megnyirbálására tett javaslatot. Igaz, hogy a rendőrségi és ügyészségi csúcsvezetők kiválasztása marad az elnök jogkörében, Putyin hangsúlyozta, hogy ennek a hatáskörnek teljesen függetlennek kell lennie mind a kormánytól, mind a végrehajtói hatalomtól.

 

Putyin ráadásul azt is elismerte, hogy javaslatainál figyelembe kellett vennie a közhangulatot, és hogy ezeket a változtatásokat népszavazással kell jóvá hagyni.

 

A “Sztálin-dilemma”

 

A mostani intézkedések akár megoldást is nyújthatnak az orosz elnök utódlási dilemmájára. A központosított elnöki hatalom helyett ugyanis a parlament hatáskörét szélesítik olyan mértékben, hogy Putyin hivatali idejének 2024-es lejárta után se álljon meg az élet.

 

A bne Intellinews régiós portál háttércikke szerint ez egyfajta Sztálin-dilemma. Amikor Lenin nyugdíjba vonult, Sztálint jelölte meg pártfőtitkári utódjául, de gyorsan rájött, hogy hibázott, ezért halálos ágyán írt egy levelet, amelyben visszamondta ajánlását. Túl későn: Sztálin három évtizedig vezette a Szovjetuniót.

 

Putyin most olyan javaslatokat tett, amelyek ténylegesen ellensúlyozzák az elnöki hatalmat. Az Állami Duma jogainak kiszélesítésével pedig szavatolja azt, hogy „örökségét” nem vonják vissza.

 

Szergej Guriev a portálnak azt nyilatkozta, hogy az utódlási kérdés a Putyin mögött álló dúsgazdag oligarcha-elitnek is fogós kérdés volt. Ha a rendszer marad a régi, a Putyin után érkező új elnök első dolga lesz a „putyinista” oligarchák eltávolítása, amit elég könnyen megtehet: korrupcióval vádolja meg és börtönbe veti őket. A tisztogatás minden hatalomátvétel természetes velejárója. Ezért a Putyin mögött állók támogatni fogják az elnök által most vázolt javaslatokat, hogy legyen esélyük megvédeni magukat.

 

Különös módon hallgatag volt külügyi kérdésekben

 

Putyin beszédének egyik figyelemre méltó elem épp valaminek a hiánya volt. Az orosz elnök teljesen nélkülözte a külpolitikai témákat. Épp csak érintette az orosz fegyverarzenál ütőképességét és a közel-keleti feszültséget. Bónuszként az ukrán konfliktus kapcsán elinduló „valódi békefolyamatról” is beszélt.

 

Putyin a gazdasági intézkedéseken belül nagy hangsúlyt adott a népességpolitikának. A gyermektámogatás kiterjesztéséről beszélt a kettő vagy több gyermeket vállaló oroszok számára. Az intézkedés már jelenlegi formájában is viszonylag sikeres volt, a születési rátát 2008-tól sikerült pozitív tartományba terelni, a lakosság elöregedése azonban továbbra is súlyos veszélyeket hordoz magában – nem véletlenül került elő a nyugdíjkorhatár megemelésének kérdése tavaly.

 

Putyin beszéde után a Medvegyev-kormány lemondott. Érdemes lesz figyelemmel követni az orosz eseményeket, főleg azért, mert a kormány lemondásával a változás folyamata már el is kezdődött.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket