Nyitókép: Euronews

 

Míg Greta Thunberg üres ígérgetéssel vádolta meg a világpolitika és -gazdaság döntéshozóit, az amerikai elnök vészterhes jóslatok helyett optimista hozzáállást sürgetett klímaügyben Davos-ban. Személyesen – legalábbis a Világgazdasági Fórum első napján – nem találkoztak.

 

„Az, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből, mindenkit felháborít és aggaszt. Kell is, hogy aggasszon. De a tény, hogy mindannyian kudarcot vallunk az egyezményben vállaltakat illetően, nagyon úgy tűnik, nem zavarja a döntéshozókat” – fogalmazott Thunberg.

 

Greta Thunberg 2020-ban Davosban. Kép: sueddeutsche.de

 

 hirdetes_400x285  

Előtte nem sokkal Donald Trump azt hangsúlyozta – és ezt a hallgatóság soraiban Thunberg is végighallgatta – hogy nem szabad a végítéletről prédikáló klímaaktivistákra hallgatni, mert ez most az optimizmus ideje.

„Most a határtalan reménykedésnek van itt az ideje, az örömnek, az optimizmusnak és a cselekvésnek. Ám ahhoz, hogy megragadjuk a holnap lehetőségeit, nem szabad odafigyelnünk az apokalipszist vizionáló jóslatokra” – fogalmazott.

 

Trump a klímaaktivistákra célozva még azt is hozzátette, hogy „abszolút hatalomra törnek, arra , hogy átalakítsák és dominálják életünk minden területét. Mint mondta, soha nem fogja hagyni, hogy „a radikális szocialisták, a gazdaságok megsemmisítői szétroncsolják országát vagy eltöröljék a szabadságukat”.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!