Nyitókép: TASR/AP

 

A kínai hivatalok szerint a koronavírus terjedésének képessége egyre inkább erősödik.

 

A SARS-vírussal ellentétben, ami 2002-ben kezdett el terjedni és 800 emberéletet követelt, az új koronavírus a lappangási ideje alatt is fertőző – jelentett ki a Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettese.

 

 hirdetes_810x300  

Elmondása szerint a vírus terjedésének képessége egyre inkább erősödik, a betegek száma pedig egyre inkább növekeszik. Tájékoztatása szerint a vírusról egyelőre csak keveset lehet tudni, de annyi biztos, hogy a vírus a lappangási ideje alatt is fertőző, a lappangási idő pedig egy naptól két hétig tarthat.

 

Bécsből is gyanús esetet jelentettek

 

A koronavírus egyre inkább közeledik hazánkhoz is, ugyanis a szomszédos Bécsben egy kínai légiutas-kísérőnél mutatkoztak a betegség tünetei.

 

Addig, amíg nem derül ki, hogy valóban kínai koronavírussal fertőződött-e meg, a nő egy bécsi kórházban fekszik elkülönítve.

 

A légiutas-kísérő nemrég a vírus kiindulási pontjának számító Vuhanban járt. Az osztrák hatóságok most azt próbálják kideríteni, hogy a nő hazaérkezése óta kivel került kapcsolatba.

 

A fertőzéses esetek 60%-át meg kellene tudni akadályozni

 

Egyes brit tanulmányok szerint minden fertőzött ember további két-három emberre viszi át a fertőzést.

 

Hogy a vírust sikerül-e megállítani, az az óvintézkedések hatásosságától fog függeni. Annyi azonban biztos, hogy a járvány megállításához a fertőzéses esetek 60%-át meg kellene tudnia akadályoznia az illetékes hivataloknak.

 

Az angliai Lancasterben működő egyetem tudósai szerint a jelenlegi állapot mellett csak Vuhanban 190 ezer fertőzött lehet február 4-ig.

 

SME

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!