Nyitókép: Reuters

 

A nemzetek polgárainak érdekvédelme fontosabb az őket pofozó Európai Uniónál az olasz Liga vezetője, Matteo Salvini szerint, aki kormányzásra való készülésre szólította fel a jobboldali erőket a Rómában rendezett párttalálkozón.

 

Salvini az újságíróknak kijelentette, a Liga nem akar kilépni az Európai Unióból, mivel belülről akarja megváltoztatni Európát, de számára az első helyen nem az Unió, hanem az olaszok állnak.

 

 hirdetes_810x300  

„Amikor azt mondom, hogy nekem az olaszok az elsők, nem euroszkeptikus hozzáállást jelent, hanem egyszerűen nem akarjuk, hogy átverjenek bennünket, és olyan szolgáltatásért fizessünk, amelyben nem is részesülünk”

 

– mondta a Liga vezetője.

 

Hangsúlyozta: bízik abban, hogy ha az olasz jobboldal ismét kormányra kerül, át tudja alakítani az Európai Uniót.

 

„Ha Európa megváltozik, életben marad. Ha Európa nem változik meg, halálra ítéli magát”

 

– hangoztatta Salvini. Hozzátette, hogy ha Olaszország továbbra is csak pofonokat kap az EU-tól, levonjuk a következtetéseket.

 

Matteo Salvini ismételten cáfolta, hogy ez az Italexitet, vagyis Olaszország esetleges kilépését jelentheti az EU-ból, a brit Brexit példájára. Hozzátette viszont, hogy inkább az olaszországi vállalatokat tartja életben, mint az európai bürokratákat.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.