Nyitókép forrása: globaltimes.cn

 

Meghalt két iráni koronavírusos beteg. Nem sokkal a tragédia előtt állapították meg a hatóságok náluk a COVID-19 jelenlétét.

 

Mindkét halálos áldozat súlyos légúti fertőzéssel küzdött. Ők ketten voltak az elsők Irán területén, akiknek tesztjeik pozitívak lettek az újfajta koronavírusora.

 

Közben az IMF arra figyelmeztetett, hogy a Kínában közel 75 ezer embert megfertőző kór súlyos következményekkel jár majd a gazdaságra nézve. Kínában több mint 50 millió embert elzártak a külvilágtól a legfertőzöttebb területeken, a gyárak nagy részében akadozik, vagy teljesen leállt a termelés. Más gyártókapacitásokat átállítottak egészségügyi védőfelszerelések gyártására.

 hirdetes_810x300  

 

Súlyos veszteségeket szenvednek a kisebb, raktérkészlettel nem rendelkező webshopok, amelyek Kínából szerzik be áruikat. A járvány miatt kényszerűen meghosszabbított szabadságolások miatt például az amerikai Kindley is komoly gondban van. A szabadidő ruhákat és eszközöket forgalmazó cég áruinak 90 százalékát Kínából szerzi be.

 

A dolog fordítva is igaz. A fogyasztás Kínában is jelentősen csökkent. Az Adidas például bejelentette, hogy kínai forgalma 85százalékkal esett vissza a koronavírus-járvány kitörése óta.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!