Nyitókép forrása: BBC.com

 

A brit közszolgálati média, a BBC értesülései szerint Iránban eddig legalább 210 ember vesztette életét a koronavírus miatt, miközben Teherán hivatalos közlése szerint a halálos áldozatok száma „csak” 34.

 

Irán hivatalos úton tiltakozott a brit BBC által közölt adatok ellen, amely viszont az iráni egészségügyi minisztérium berkeiből származtatja információit. A 210 halesetre állítólag Teheránban és Kom városában került sor.

 

Egyébként Kína után Iránban a legmagasabb a halálozási irány, még ha a Teherán által közölt hivatalos adatokat vesszük is alapul.

 hirdetes_810x300  

 

Közben az Egészségügyi Világszervezet a koronavírus-járvány globálissá válásának veszélyét illetően a legmagasabb fokú figyelmeztetést adta ki, tekintve, hogy jelentősen emelkedik azon országok száma, ahol a vírus felüti a fejét. Magyarul: egy lépésre vagyunk a koronavírus-járvány globálissá válásától – de ettől helyi szinten a vírus nem lesz sem veszélyesebb, sem veszélytelenebb.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!