Nyitókép: reprofotó

 

Szijjártó Péter magyar külgazdasági- és külügyminiszter ma arról tájékoztatott, hogy a jelenleg fennálló határátlépési szigorítások nem hetekig, hanem akár hónapokig is érvényben maradhatnak.

 

A miniszter elmondta, hogy Magyarország határai továbbra is le vannak zárva a személyforgalom előtt. Az országba csak magyar állampolgárok léphetnek be. Ugyanakkor a teherforgalom továbbra is szabadon közlekedhet.

 

 hirdetes_400x285  

Ugyanez a helyzet az áruforgalmat illetően a szomszédos országokkal is, hiszen éves szinten 41 milliárd euró összegben kereskednek egymással. Elmondása szerint ezt továbbra is fenn kell tartani.

 

Dunacsúny-Rajka határátkelő. Fotó: TASR

 

Szijjártó arról is tájékoztatott, hogy a szlovák féllel külügyminiszteri, belügyminiszteri és országos rendőr-főkapitányi szinten is tárgyalnak annak érdekében, hogy ha lehet, tegyenek kivételt a két ország állampolgárainak személyforgalmát illetően.

 

Szijjártó ezt azzal indokolta, hogy a két ország állampolgárainak viszonylatában talán a legközelebbi a rokoni kapcsolat.

 

Dunacsúny-Rajka határátkelő. Fotó: TASR

 

Magyarországon a koronavírussal fertőzött betegek száma 50-re emelkedett, viszont meggyógyult a második iráni páciens is, aki elhagyhatta a kórházat. A fertőzöttek között 39 magyar, kilenc iráni, egy brit és egy kazahsztáni polgár van.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.