Nyitókép: gettyimages

 

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen hiszi, hogy az új típusú koronavírus elleni oltóanyagot még idén sikerül elkészíteni. Mindezt a Bild am Sonntag német lapnak nyilatkozta.

 

Von der Leyen szerint a SARS-CoV-2 ellenszerén Európában két nagyon ígéretes kutatócsapat is dolgozik.

 

„Remélem, hogy az oltóanyagot még ez év végéig kifejlesztik”

 

 hirdetes_810x300  

mondta az EB elnöke azzal, hogy a klinikai tesztek korai kezdésével számol, bővebben azonban nem fejtette ki, hogy ez alatt mit ért.

 

Az oltóanyag jóváhagyása után a tervek szerint gyorsított ütemben kezdenének bele a vakcina-kampányba. Von der Leyen szerint az EU már most tárgyalásokba kezdett a szóba jöhető gyártókkal a termelési kapacitások összesítése miatt.

 

A jövő héten Szlovákiába is megérkezik az istenített német bértámogatási rendszer. De mit is takar valójában “kurzarbeit”?

 

Az EB elnöke hangsúlyozta, hogy amíg nem áll rendelkezésre a megfelelő vakcina, addig muszáj lesz fenntartani néhányat a mostani szigorító intézkedésekből. Ez szerinte főleg az idősotthonokban élő idősekkel való kapcsolattartás korlátozását érinti.

 

A másik oldalon azonban indokoltnak tartaná a gyerekeket és fiatalokat érintő szigorítások enyhítését vagy feloldását, tehát szerinte megnyithatnának az iskolák, óvodák, napköziközpontok.

 

„Fegyelmezettnek kell maradnunk és nagyon türelmesnek… Meg kell tanulnunk hosszú hónapokig együttélni ezzel a vírussal, lehet, hogy még a jövő évben is”

 

nyilatkozta von der Leyen.

 

Krajčí: Jutalomként a felelősségteljességért lehetne lazítani a szigorításokon

 

Az EU a tervek szerint jövő héten mutatja be stratégiáját a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások fokozatos és koordinált feloldását illetően.

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.