Nyitókép: GettyImages

 

Csehországban az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésére hozott óvintézkedések többségének június 8-ig vége szakad. Az óvintézkedések feloldását fokozatosan, öt fázisban fogják megvalósítani. Erről kedden Andrej Babiš kormánya döntött.

 

A szigorításokon először egy hét múlva fognak oldani, majd két hét múlva és így tovább, egészen júniusig.

 

 hirdetes_810x300  

„Április 20-tól a kézműipar és a hozzá kapcsolódó boltok, a termelői piacok, az autóbazárok és autószalonok, valamint a professzionális edzők is megkezdhetik a munkát“

 

– mondta Karel Havlíček ipari és kereskedelmi miniszter, majd hozzátette: maximum tíz személy részvételével az esküvőket is engedélyezni fogják.

 

Április 27-től azok a boltok nyithatnak meg, melyeknek az alapterülete 200 négyzetméterig terjed. Ezek közül a boltok közül azok továbbra is zárva maradnak, amelyek az 5000 négyzetméternél nagyobb bevásárlóközpontokban találhatók.

 

Két héttel később, vagyis május 12-én már azok az üzlethelyiségek is megnyithatják kapuikat, melyeknek az alapterülete 1000 négyzetméterig terjed – vagyis a fitnesscentrumok és edzőtermek. Az érdeklődőknek azonban nem szabad használniuk sem a zuhanyzókat, sem az öltözőket.

 

Május 25-én megnyithatnak a fodrászatok, szoláriumok, múzeumok, galériák és állatkertek is. A nyári terasszal rendelkező kocsmák, kávézók és éttermek mellett azok a helyek is megnyithatnak, amelyek rendelkeznek kiadóablakkal.

 

Június 8-án utolsóként a bevásárlóközpontok, illetve a kávézók és éttermek belső helyiségei nyithatják meg kapuikat. Ezenkívül kinyitnak a hotelek és a színházak, továbbá elérhető lesz a taxiszolgálat is.

 

A szigorítások feloldása mellett azonban a csehek továbbra is megkövetelik a szájmaszk viseletét, a szigorú higiéniát és a távolságtartást.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!