Nyitókép forrása: dw.com

 

A Volkswagen autógyár ellen döntött a német Legfelsőbb Bíróság egy polgári per keretében, ahol egy autótulajdonos követelt kártérítést a VW-től a károsanyag-kibocsátások elcsalásáért. A bírósági határozat precedenst teremt több tízezer, jelenleg is zajló per számára.

 

A bíróság szerint azok az autótulajdonosok, akik a károsanyag-kibocsátás mérését manipuláló szoftverrel felszerelt gépjárműveket kaptak, visszaadhatják az autót a gyártónak, ami kártérítést köteles érte fizetni – az összeg meghatározásánál figyelembe veszik a megtett kilométerek számát.

 

A német Legfelsőbb Bíróság etikátlannak nevezte a Volkswagen módszereit. Maga az autógyár a bírósági döntés után azt nyilatkozta a sajtónak, hogy megfelelő alkut akar felkínálni a felpereseknek, és arra törekszik, hogy a folyamatban lévő vitás ügyeket mihamarabb lezárják.

 hirdetes_810x300  

 

Az évtized csalása

 

Négy és fél évvel ezelőtt, 2015 szeptemberében az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség vizsgálatkor kiderült, hogy a Volkswagen legalább 11 millió gépkocsiba olyan szoftvert telepített, amely észleli, mikor az autó emissziós teszten van, és csökkenti a jármű teljesítményét és vele a károsanyag-kibocsátás mértékét.

 

Magyarul: elcsalták az emissziós teszteket, mert a megszabott kibocsátási korlátok között nem tudtak megfelelő teljesítményű autókat gyártani. A Dieselgate-nek elnevezett  botrány hatalmas bizalmi válsághoz vezetett: a német autóipar helyzete megroppant az Egyesült Államokban, ráadásul az is kiderült, hogy még maguk a gyártók is fittyet hánynak az EU környezetvédelmi előírásaira – mert azok tarthatatlanok.

 

Súlyos milliárdokat fizettek ki

 

A német autógyár az amerikai piac megmentése érdekében 23 milliárd eurónyi kártérítést fizetett az amerikai károsultaknak, ami elképesztően nagy összeg, ha figyelembe vesszük, hogy ezzel párhuzamosan a gyár csak 830 millió eurót szánt a 235 ezer német károsult számára.

 

Tavaly ősszel 76 millió eurót fizetett ki az ausztrál károsultaknak, idén januárban kétmillió euróval kellett megfejelnie a korábbi 2,1 milliárd eurós környezetvédelmi bírságot Kanadával szemben.

 

A német ügyészség a hatalmas gazdasági és politikai hullámokat verő botrány kapcsán eljárást indított a VW akkori vezetői ellen is. Herbert Diess vezérigazgató és Hans Dieter Poetsch, a felügyelő bizottság vezetője most májusban között peren kívül megállapodást, amelynek keretében kilenc millió eurós büntetést fizetnek a börtön elkerülése érdekében. Egyelőre nem tisztázott, hogy ki mindenkire terjesztik még ki a vádakat.

 

A VW közlése szerint Németországban 60 ezer egyedi ügy van folyamatban. A bíróság mostani döntése elindíthatja a lavinát, várhatóan már júniusban, amikor a bíróság újabb esetekkel fog foglalkozni.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!