Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

 

A koronavírus-járvány elleni sikeres magyarországi védekezés több tízezer ember életét mentette meg, ami nagy teljesítmény – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

Összesen 98 napig voltak érvényben a korlátozások

 

 hirdetes_400x285  

Majdnem minden korlátozásnak vége, de bizonyos országokban, szomszédainknál emelkedett a fertőzöttek száma. Három balkáni országban vissza fogják állítani a belépési korlátozást. Ez egy fontos figyelmeztetés.

 

„Észnél kell lenni, de ne rontsuk el a kedvünket. Az első csatát megnyertük. Sikerült megmenteni több tízezer ember életét. Különösen idős honfitársaink életét. Ez egy nagy teljesítmény”

 

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

 

Magyarország egy katonai logika szerint felépített gyakorlat alapján felkészült egy tömeges fertőzésre, amit aztán sikerült megakadályozni, de a „katonai gyakorlaton” megszerzett tudás óriási érték.

 

A siker feltétele a fegyelmezettség és az összefogás volt, és ha lesz a járványnak második hulláma, erre újra szükség lesz. „Ha a jelek arra mutatnak, hogy jön a második hullám, nem fogunk habozni, hogy a szükséges jogi és gazdasági lépéseket megtegyük” – közölte Orbán Viktor, jelezve: a járványügyi ellátáshoz elengedhetetlen eszközök készültségi szintje a járványállapotnak megfelelő.

 

Második hullám esetén is felkészült a kormány

 

Úgy kezdődött, hogy Nyugat-Európában emberek haltak meg, mert nem volt elég lélegeztetőgép, kórházi ágy. A mi fejünkben időben szólalt meg a csengő, aminek köszönhetően egyből tudtunk reagálni. Ennek köszönhető, hogy Magyarország sokkal sikeresebben védekezett, mint több nyugat-európai ország.

 

Ha bekövetkeznek egy második hullám esetén a tömeges fertőzések, akkor arra teljességgel fel vagyunk készülve – mondta Orbán Viktor.

 

Liberális imperializmust próbálnak ránk erőltetni

 

A már megszűnt magyar rendkívüli jogrendet ért nyugati kritikákra a miniszterelnök úgy reagált: Európa térképére ránézve megdöbbentő dolgot látni. A szocializmusban a Nyugat szó hallatán csak pozitív képzettársítások voltak, és a szovjet propaganda olyan kijelentésein, Nyugat-kritikáin jót nevettek, hogy „a feketéket bezzeg verik Amerikában”, a nyugati fiatalok „Coca-Cola-mámorban” fetrengenek – idézte fel.

 

Ezzel szemben ma Nyugat-Európában ellátás hiányában emberek halnak meg, nagy gazdaságokat kell megmenteni a pénzügyi csődtől, erőszakhullám, bandaháború zajlik, szobrokat döntenek le.

 

„Ránézek azoknak az országaira, akik ideüzengetnek nekünk, hogy hogyan kell helyesen élni, jól kormányozni, jól működtetni a demokráciát, és nem tudom, sírjak vagy nevessek”

 

– fogalmazott a kormányfő.

 

Arra, hogy az Európai Unió Bíróságának döntése szerint uniós jogot sért a civil szervezetek külföldi finanszírozásáról szóló magyar törvény, Orbán Viktor úgy reagált: Nyugat-Európából és az amerikai baloldal részéről tapasztalható egy „liberális imperializmus”.

 

Megpróbálják ugyanis a világlátásukat ráerőltetni máshogy gondolkodó országokra, és nemzetközi bíróságok is gyakran részei e hálózatnak, bizonyos bírói ítéletekből kiolvashatók háttérhatalmi szervezkedések – mondta. A nemzetközi – különösen emberi jogi – ítélkezésben részt vevő magyarokat látva pedig könnyen megtalálni az összefüggést a „Soros-féle nemzetközi hálózattal, amely a liberális imperializmusnak a nyugat-európai főparancsnoksága” – mondta.

 

hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!