Nyitókép: archív

 

Továbbra sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak és 22 újabb haláleset történt – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által vasárnap közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

 

Az új esetekkel együtt az eddig azonosított fertőzöttek száma elérte a 48 ezer 500-at, a halálos áldozatoké pedig 1249-re emelkedett, míg eddig 21 ezer 376-an gyógyultak meg, közülük előző nap csak 221-en. Az aktív betegek száma 25 ezer 875-re nőtt.

 

Százezer lakosra számítva a legtöbb aktív beteg jelenleg az ország nyugati részében, a romániai határnál lévő Csernyivci megyében (294,7), valamint Lviv (204,9) és Voliny (178) megyében  van.

 hirdetes_810x300  

 

Kórházi ápolásra 4073-an szorulnak, közülük 105-en vannak lélegeztetőgépen.

 

Előző nap ismét az ország legfertőzöttebb régiójában, a nyugat-ukrajnai Lvivben jegyezték fel a legtöbb új fertőzöttet, 138-at, a második legtöbbet pedig Kárpátalján, 107-et. A napi új betegek számát tekintve ezúttal a harmadik helyre a kelet-ukrajnai Donyeck megye került 81 esettel, a negyedik az ország második legfertőzöttebb területe, a főváros, Kijev 78-cal.

 

Lviv megyében az azonosított fertőzöttek száma 6197-re nőtt, az elhunytaké három újabb halálos áldozattal 162, míg eddig 890-en gyógyultak meg.

 

Kárpátalján előző nap hatan haltak bele a betegségbe. Velük együtt a halálos áldozatok száma elérte a 108-at a megyében, a regisztrált fertőzötteké 3321-et, míg eddig 1001 beteg győzte le a kórt.

 

A járvány kezdete óta eddig már 6990 egészségügyi alkalmazottnál diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, közülük még csak 4356-an gyógyultak meg.
Előző nap 11 825 laboratóriumi, úgynevezett PCR-tesztet végeztek el az országban, a járvány kitörése óta pedig 715 ezer 770-et, továbbá 265 ezer 991 antitestszűrést.

 

MTI

Megosztás:
Címkék: koronavírus Ukrajna

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!