Nyitókép forrása: apnews.com

 

Nemrég tekintélyes nemzetközi botrány kerekedett abból, hogy a szentpétervári szlovák konzulátus adott annak az orosznak európai vízumot, aki aztán Berlinben részt vett egy csecsen férfi meggyilkolásában. Most újabb gyilkosság történt.

 

A Szlovákiát is érintő gyilkosság és a mostani eset között van összefüggés: a meggyilkolt csecsen férfi szintén Csecsenföld oroszok által támogatott vezetője, Ramzan Kadirov ellensége és kritikusa volt. A gyilkosság tehát politikai indítékkal rendelkezik, és az elkövető a berlini esethez hasonlóan megint egy orosz férfi.

 

Az alsó-ausztriai rendőrség vasárnap közölte, hogy a 47 éves gyanúsított nem állt ellen, amikor a hatóságok Linzben elfogták. A hivatalos álláspont szerint a bűncselekmény körülményei nem egyértelműek, mindenesetre  bevonták a nyomozásba az terroristaellenes egységeket is. Egy második gyanúsítottat is letartóztattak a hatóságok.

 hirdetes_810x300  

 

A Kavkazszkij Uzel orosz kaukázusi régióval foglalkozó portál szerint az áldozat egy Kadyrovot élesen kritizáló YouTube-csatornát működtetett.

 

A berlini és a bécsi gyilkosságokon kívül idén még két Kadyrovval kapcsolatos merényletkísérlet történt, amelyből az egyik sikeres volt: februárban egy másik „kritikus” youtubert, Imran Alijevet leszúrva találták meg a hatóságok egy franciaországi, lillei hotelben. Ugyanebben a hónapban ez csecsen disszidenst megtámadták svédországi lakhelyén.

 

Körkép.sk, APnews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.