Nyitókép forrása: tportal.hr

 

Fizetéscsökkentések és elbocsátások várhatók a horvát lapkiadóknál, a koronavírus-járvány következményei leginkább a nyomtatott sajtót sújtják – írta a Hina horvát hírügynökség hétfőn a Horvát Újságírók Szakszervezetére (SNH) hivatkozva.

 

A Styria Lapkiadó Vállalat – a Vecernji List című politikai és a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap, valamint a 24sata című bulvárlap kiadója – közölte: megválik harminc alkalmazottjától, valamint 5-25 százalékkal csökkenti a fizetéseket. A vállalatnál attól tartanak, hogy az elbocsátások ősszel folytatódni fognak.

 

A konkurens Hanza Media, a Jutarnji List című napilap kiadója már több újságírójától vált meg eddig, és 30 százalékkal csökkentette a béreket. Hasonló intézkedéseket hozott a Novi List és a Glas Istre című regionális napilap is.

 hirdetes_810x300  

 

A Styria üzleti okokra hivatkozva nem kommentálta az elbocsátásokat és a fizetéscsökkentéseket. A Hina mindazonáltal emlékeztetett Boris Trupcevicnek, a Styria igazgatójának és egyben a horvát Lapkiadó Vállalatok Egyesülete elnökének egy májusi nyilatkozatára, miszerint az újságok és a magazinok példányszáma a járvány csúcsán 25 százalékkal, a hirdetésből származó bevételek pedig 50 százalékkal estek vissza.

 

Trupcevic akkor úgy értékelte: a járvány miatt a kiadók olyan forgalomkieséssel néznek szembe, amilyet még nem tapasztaltak az önálló Horvátország történetében.

 

Maja Sever, az SNH elnöke a hírügynökségnek elmondta: a járvány kezdete óta attól tartanak, és többször figyelmeztettek is, hogy a válság súlyosan érintheti a sajtót.

 

Először a sordíjas, majd a szabadúszó újságírók szerződéseit bontották fel, később csökkentették a fizetéseket a médiában, és elkezdődtek a felmondások – hangsúlyozta, majd hozzátette: ez a professzionális újságírás hanyatlásához vezethet

 

„A független média fennmaradása stratégiai kérdés európai szinten is, és a kormányok megpróbálnak különféle támogatásokat nyújtani annak érdekében, hogy elkerüljék azt, ami most nálunk a szabadúszók mellőzésével és a fizetések csökkentésével folyik a sajtóban” – fogalmazott.

 

Kiemelte: a szakszervezet és a Horvát Újságíró Szövetség (HND) azt javasolta a kormánynak, hogy hozzon létre egy állami alapot, amely anyagi támogatást nyújt az újságoknak, vezessen be adókedvezményeket azon állampolgároknak, akik előfizetnek a lapokra, vagy támogatják azokat, valamint tegyenek engedményeket a médiaegyesületek számára. A médiának egyszerűen szüksége van a támogatásokra a fennmaradáshoz – húzta alá.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!