Nyitókép: AP

 

Donald Trump amerikai elnök pénteken kijelentette, hogy nem fogja elrendelni az amerikaiak számára a szájmaszk viseletét – tájékoztatott szombaton a BBC.

 

Trump ezzel a kijelentésével Anthony Fauci immunológusra reagált, aki arra szólította fel az amerikai tagállamok és városok hivatalait, hogy a lehető legkövetkezetesebben rendeljék el a szájmaszk viseletét.

 

 hirdetes_400x285  

Fauci szerint – aki a Fehér Ház koronavírus-szakértője – a szájmaszk viselet nagyon fontos, és az ország összes lakójának hordania kellene.

 

Az egyes amerikai tagállamok kormányzói már elrendelték a szájmaszk viseletét a külső területeken. Az amerikai elnök pénteken azt mondta a Fox News adásában, hogy nem ért egyet a szájmaszk viseletének tömeges elrendelésével. Véleménye szerint az embereknek „bizonyos mértékű szabadságra” van szükségük.

 

Az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) a héten minden lakost felszólított a szájmaszk viseletére. Robert Redfield, a CDC igazgatója az arc eltakarását az egyik legerősebb fegyvernek nevezte a vírus lelassítását és megállítását illetően.

 

Az USA rendelkezik a világon a legtöbb fertőzöttel – 3,64 millióval. A koronavírusban elhunyt áldozhatok száma átlépte a 139 ezret.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!