Nyitókép: AP

 

Az országoknak hosszú távú óvintézkedéseket kellene bevezetniük a koronavírus-járvány ellen, a bevezetett óvintézkedéseken pedig nem szabadna gyakran és jelentős módon változtatniuk – jelentette ki Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet Sürgősségi Programjának igazgatója.

 

„Amennyiben a játékszabályok minden második nap változnak, az nemcsak a nyilvánosság számára igényes, de az iskolák és a vállalkozások számára is nehéz”

 

– konstatálta genfi sajtótájékoztatóján.

 hirdetes_810x300  

 

„Az emberek elutasítják a gyorsan változó szabályokat”

 

– figyelmeztetett Ryan, majd hozzátette: a bevezetett óvintézkedéseknek egy ideig érvényben kellene maradniuk, ezzel ugyanis nemcsak a káoszt lehet elkerülni, de következményeket is le lehet vonni.

 

Ryan konkrét országot nem említett, de az utóbbi napokban több ország is módosította az utazással kapcsolatos óvintézkedéseit.

 

Az igazgató egyúttal megjegyezte, hogy a koronavírusos esetek számának megnövekedése a járványügyi és a korlátozó intézkedések feloldásának a „közvetlen eredménye”.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!