Nyitókép: MTI/EPA/Nábil Munzer

 

A bejrúti robbanás miatt felindult tüntetők csaptak össze a biztonsági erőkkel csütörtökön a libanoni fővárosban – közölte az NNA helyi hírügynökség.

 

A parlament épületének közelében a rendvédelmi szervek könnygázzal oszlatták a tiltakozókat, akik kövekkel dobálták meg a rendőröket és üzleteket rongáltak meg. Az oszlatás során többen megsérültek.

 

 hirdetes_400x285  

Az utcákra vonult emberek a bejrúti kikötői negyedet romba döntő keddi robbanásban a kormány alkalmatlanságának bizonyítékát látják. Ez a vélemény – hírügynökségek szerint – széles körben elterjedt a libanoni lakosság körében.

 

Már a robbanást megelőzően is számos megmozdulás volt a libanoni vezetés ellen, amelyet sokan a helyi lakosok közül korruptnak tartanak. Libanon évtizedek óta nem látott gazdasági válsággal küzd, amelyet a koronavírus-járvány az utóbbi hónapokban kiélezett.

 

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsérültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek.

 

A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel. A történtek okait még nem sikerült tisztázni. A katonai ügyészség szerint tizenhat embert vettek őrizetbe a robbanással kapcsolatban.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.