Nyitókép: Zumapress.com

 

Kamala Harris története „Amerika története” – jelentette ki Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje szerdán az alelnökjelöltjéről, Kamala Harris kaliforniai szenátorról, akit egy wilmingtoni kampányrendezvényen mutatott be.

 

A megfelelő embert választottam” – mondta az alelnökjelöltről, akit úgy mutatott be, mint „okos, kemény, tapasztalt, bizonyítottan harcias” személyiséget.

 

 hirdetes_810x300  

A demokraták várható elnökjelöltje kiemelte: Kamala Harris „bevándorlók gyermeke”, aki tisztában van azzal, hogy a bevándorlók miképpen is gazdagítják országunkat és milyen kihívást jelent feketeként és indiai-amerikaiként felnőni az Egyesült Államokban, majd hozzáfűzte, hogy szerdán szerte az országban „kislányok, főként fekete és barnabőrű kislányok úgy ébredtek fel, hogy életükben először (leendő) elnökként és alelnökként tekintenek önmagukra”.

 

Biden viszonylag részletesen beszélt Kamala Harris szüleiről, akik szerinte „a konyhában számolták ki”, hogy mire jusson pénz. Harris édesapja egyébként jamaicai közgazdász, édesanyja pedig indiai kutatóorvos volt, s viszonylag rövid házasság után elváltak.

 

Kamala Harris alelnökjelölt élesen támadta Donald Trump jelenlegi elnököt. Úgy vélte, hogy Donald Trump a felelős a koronavírus-járványért és a következményeiért.

 

Azt állította, hogy az elnök „nem vette komolyan” a járványt már a kitörésekor sem, ellentmondásosan nyilatkozott a szájmaszkok viseléséről és a társadalmi távolságtartás fontosságáról. „Az elnök rossz járványkezelése a nagy gazdasági világválság óta a legrosszabb gazdasági válságba taszított minket” – jelentette ki.

 

Harris arra buzdította az amerikaiakat, hogy menjenek el szavazni az ősszel, mert „november 3-án többre van szükségünk, mint győzelemre”. Hozzáfűzte: „olyan mandátumra van szükségünk, amely bizonyítja, hogy az elmúlt néhány év nem képviselte mindazt, akik vagyunk és amilyenek lenni szeretnénk”.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!