Első hallásra merész elképzelés: Oroszország áll a Lukasenka elleni tüntetések hátterében?

Nyitókép forrása: foreignpolicy.com

Az egyik leggyakoribb kérdés, ami felmerül az elemzőkben a fehéroroszországi események kapcsán, hogy Lukasenka miért az oroszokat vádolja leghangosabban a történések miatt. Ez pedig így első ránézésre alaptalannak tűnő felvetést fogalmaz meg: indítana-e puccsot Oroszország Lukasenka ellen?

A Geopolitica Futures, az EurasiaReview ugyanazt mondják: nem összeesküvés-elméletként, hanem lehetséges forgatókönyvként kell tekinteni arra az eshetőségre, hogy Moszkva elgáncsolja sokéves szövetségesét Minszkben. És ez már önmagában is igen sok mindent elárul a kulisszák mögött feszülő erőkről. Körkép-elemzés.

Elfogyott a levegő az orosz birodalom körül

   

Orosz szempontból nézve a helyzet nem egyszerű. A Szovjetunió harminc éve elvesztette ütközőzónái nagy részét. Egykor a legközelebbi NATO-erők 1600 kilométerre állomásoztak Szentpétervártól, mára ez a távolság 160 kilométerre csökkent. A kelet-európai volt szovjet blokk nagy része ma NATO és/vagy EU tagállam. Még nagyobb traumát jelentene, ha például Ukrajna NATO-tagságával az amerikai-NATO haderők Moszkvához kerülnének karnyújtásnyi (cca. 700 kilométernyi) távolságra.

Ha pedig Fehéroroszországba tennék be az amerikaiak a lábukat, az Moszkva számára katasztrofális kiszolgáltatottságot jelentene. A stratégiai fontosságú Szmolenszk, de egyébként az egész nyugati határvidék védhetetlenné válna. De, másrészt, ha Fehéroroszország teljesen orosz fennhatóság alá kerülne, akkor a szomszédos Lengyelország kerülne nagyon fenyegetett helyzetbe. Nem véletlen, hogy az EU-ban épp a lengyelek sürgetnek fellépést Lukasenkával szemben a leghangosabban.

Fehéroroszország a földrajzi közelség és a gazdaság függőség ellenére relatíve független pufferzóna. Legalábbis, eddig az volt. A kérdés az, hogy érdekében áll-e kimozdítania bárkinek is ebből az egyensúlyi helyzetből.

Orosz zsoldosok Miszkben

A dolog ott kezd cifrává válni, hogy a választások előtt nem sokkal a belorusz biztonsági szolgálatok 33 orosz állampolgárt vettek őrizetbe, akik egy Kreml-hátterű magánkatonai szervezet tagjai voltak. Mikor kirobbantak Lukasenka újraválasztása után a tüntetések, a belorusz államfő a liberálisokon és a lengyeleken kívül az oroszokat is megvádolta a feszültség szításával. Nem is csoda.

Oroszország Lukasenka 1994-es hatalomra jutása óta folyamatosan próbálja magához láncolni Minszket, és a belorusz diktátor folyamatosan igyekszik fenntartani viszonylagos semlegességét.

Lukasenka az ezredfordulón kvázi kihátrált a két ország unióját lefektető nyilatkozat mögül. Ezt követően az oroszok elkezdték gazdasági eszközökkel „ösztönözni” a fehéroroszokat. A Putyin vezette Oroszország több alkalommal is elzárta a gázcsapot Belorusszia irányába (2007-ben és 2010-ben, illetve idén is történt egy incidens). Minden alkalommal felmerült, hogy Putyin nyilván így próbálja megtörni Lukasenka ellenállását az unió létrehozásával szemben.

Fehéroroszország is képes volt dacolni az orosz akarattal, ha érdekei úgy kívánták. Moszkva nyomása ellenére nem ismerte el Dél-Oszétia és Abházia jogát a függetlenséghez. A Kreml ezt 2009-ben egy kétoldalú kereskedelmi háborúval, az úgynevezett „tejháborúval” próbálta kikényszeríteni, sikertelenül.

Kötéltánc

A feszültség tovább nőtt 2014-ben, amikor Oroszország elfoglalta a Krímet. Lukasenka ugyanis félt attól, hogy az ő országa is a Krím sorsára jut, óvatos bírálatot fogalmazott meg Moszkva felé, bár elismerte a félszigetet Oroszországhoz tartozónak.

Ez utóbbi példa jól mutatja, hogy a realitások elég jól behatárolták Lukasenka mozgásterét. A kommunista alapokon nyugvó, ezért önmagában nem túl életképes fehérorosz gazdaság évente 10 milliárd dollárnyi orosz segélyben részesült, piaci ár alatt kapott földgázt és kőolajat (igaz, hogy az unió meg nem valósulása miatt a mennyiségeket Moszkva fokozatosan leépíti). Lukasenka ezért sosem vette fontolóra (Moldovával, Ukrajnával vagy Grúziával ellentétben) az EU-hoz vagy NATO-hoz való csatlakozást. A feszültség azonban egyértelműen nagyobb lett Minszk és Moszkva között, mint korábban volt.

Épp ezért Lukasenka joggal gondolhatta úgy, hogy ellene kirobbanó belpolitikai válság érdekében állhat Oroszországnak. Például, hogy emlékeztesse őt, ki a valódi szövetségese, kitől függ nagyobb mértékben, és hogy milyen törékeny a pozíciója, ha elindul egy külföldről megtámogatott, nemzetközi figyelmet élvező forradalom. Illetve, hogy könnyen Janukovics volt ukrán elnök sorsára juthat. Egy emlékeztetőnek szánt forradalom, hogy Európa nem lehet ellensúly Oroszországgal szemben Fehéroroszország számára.

Az viszont aligha áll Moszkva érdekében, hogy megdöntsék Lukasenka hatalmát. Lukasenka viszonylagos stabilitást biztosít Oroszország nyugati határainál. Így hát Lukasenkán kívül Moszkvának nincs alternatívája Minszkben.

Mitől mások a mostani tüntetések a korábbiaknál?

Fontos kérdés még, hogy vajon mitől mások a mostani tömegtüntetések a korábbiaknál? Lukasenka ellen ugyanis rendszeresen alakultak ki nagy hangvételű demonstrációk – 2010-ben a választások után, 2017-ben, 2018-ban, tavaly és most. A diktátor mindegyik esetben bizonyította, hogy nem riad vissza a brutális eszközöktől sem, hogy megtörje a tüntetőket.

A mostani a megmozdulások és maga az elnökválasztási kampány és a választások lezajlása is más volt. Lukasenka érezhette, hogy a korábbinál jóval nagyobb csúsztatásokra kényszerül, hogy megtartsa korábbi „fölényét” a választási eredményekben.

Nyilatkozatai indulatosak voltak, látszott rajta, hogy ideges. Az orosz magánkatonai társaság emberei pedig olyan hatást keltettek, mintha Moszkva a választások utáni bizonytalanságot meglovagolva erőszakkal kényszerítené ki az két ország uniójának tényleges megvalósítását.

Egyáltalán nem tudni, jelenleg ki mindenkinek áll érdekében a fehérorosz belpolitikai válság, vagyis, az orosz érintettség koránt sem olyan elrugaszkodott feltételezés, mint amilyennek elsőre hangzik. George Friedman azt írja vonatkozó elemzése következtetéseként:

„Lukasenka választási gőzelme nem meglepő. Jelenleg nem az a kérdés, hogy meddig fajulnak a tüntetések, hanem hogy a külső hatalmak, különösen Oroszország újra akarják-e írni a regionális erőviszonyokat. Oroszország szempontjából ésszerű lenne az időzítés: az amerikaiak figyelmét mint mindig, most is elvonja az elnökválasztás, az EU pedig a koronavírus gazdasági hatásai ellen harcol. Lengyelország nyilván beavatkozna, de egyedül nincs elég ereje.”

Körkép.sk