Nyitókép: Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Györffy Balázs, a NAK elnöke a Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepén (MTI/Rosta Tibor)

 

Szarvason, a történelmi Magyarország mértani középpontjában rendezték meg a Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepét. A tízéves Magyarok Kenyere Programban több ezer anyaországi és külhoni magyar gazdálkodó ajánlott fel búzát a rászorulóknak.

 

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke az M1 Magyar gazda című műsorában elmondta, idén többek között Böjte Csaba testvér árváinak és több nagydobronyi gyereknek segítettek.

 

 hirdetes_400x285  

Idén különösen kiemelkedő eredmény, hogy nagy mennyiségben érkeznek az adományok, hiszen a gazdák életét a koronavírus-járvány mellett az időjárás is megnehezítette.

 

Nagy István agrárminiszter elmondta, hálásak a magyar gazdáknak, hogy az idei évben is a sok nehézség ellenére (tavaszi aszály, fagyok, nyári heves esőzések, koronavírus) 5,24 tonna átlagterméssel járultak hozzák az Ország Kenyere programhoz.

 

Tíz év alatt a Magyarok Kenyere a határon innen és túl élő magyarság összetartozásának egyik jelképévé vált. Minden magyarországi megyéből és külhoni területről hoztak búzát a gazdák, illetve a kenyérhez szükséges egyéb összetevő is több régióból érkezett: a só Parajdról, a kovász Felvidékről, a víz pedig Kárpátaljáról.

 

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, sokat tettek annak érdekében, hogy össze tudják fogni a Kárpát-medencében élő magyar gazdákat. Hozzátette, örömmel látják, hogy erőveszítéseik eredményesek voltak és szoros barátságok, partnerségek alakultak ki a gazdák között.

 

Fotó: MTI/Sóki Tamás

 

A Nemzeti Összetartozás Évében kiemelt jelentősége van minden olyan eseménynek, amely a magyarság egységét szolgálja.

 

„A kormány az elmúlt tíz évben számos intézkedést hozott a nemzeti összetartozás erősítése, valamint a külhoni magyarság támogatása érdekben. Ilyen intézkedés volt az állampolgárság kiterjesztése a külhoni magyarokra is, illetve a Határtalanul Program is”

 

– mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

 

Számos, kifejezetten a határon túli gazdákat segítő kezdeményezés is van.

 

„Azért van a falugazdász hálózat, azért vannak a gazdaságfejlesztési programok, azért tartjuk szaktanácsadókon keresztül a kapcsolatot minden nap, hogy egy más többségi nemzetben élő kisebbségként, ne legyenek anyanyelvi problémáik, megkapják a megfelelő információkat, és így versenyképesek tudjanak lenni. Hiszen felelősek vagyunk minden egyes magyarért”

 

– mondta Nagy István.

 

Az összeöntött és megáldott búzát a gazdák ünnepi menete kísérte a Szarvasi Szárazmalomba, ahol lisztet őröltek belőle.

 

A búzagyűjtés folytatódik, az adományokat augusztus 20-áig adhatják le a gazdák 89 magyarországi és több tucat külhoni gyűjtőponton.

 

M1

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!