Nyitókép: AP Photo/Thibault Camus

 

Feltehetőleg késsel megsebesítettek négy – más forrás szerint két – embert pénteken a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt szerkesztőségének közelében, Párizsban, ahol 2015 januárjában két terrorista meggyilkolt 12 embert, zömmel a lap munkatársait, és megsebesítettek 11 embert.

 

A pénteki incidensről egybehangzóan számoltak be különböző források, de körülményei egyelőre bizonytalanok – írta az AFP hírügynökség.

 

 hirdetes_400x285  

Két áldozat állapota életveszélyes a párizsi rendőrprefektúra közlése szerint, a feltételezett elkövetőt elfogták – tudatta a rendőrség, melynek első feltételezései két tettest valószínűsítettek. A sebesültek száma is változott, az AP amerikai hírügynökség kettőről tud.

 

A rendőrség lezárta a területet, mert gyanús csomagot talált a volt szerkesztőség közelében, ám kiderült, hogy nem volt benne robbanószerkezetet.

 

Egyelőre tisztázatlan, hogy mi volt a támadó indítéka. Azt sem tudni, hogy az esetnek van-e bármi köze a Charlie Hebdóhoz, amelynek szerkesztősége ma már titkos helyen van.

 

Ugyanakkor Párizsban most folyik a 2015-ös támadás feltételezett segítőinek tárgyalása, pénteken délután az áldozatok özvegyei tesznek vallomást. Az újság ráadásul nemrégiben újra megjelentette a 2015-ös támadást kiváltó gúnyrajzait Mohamed prófétáról, amiért ismét fenyegetéseket kapott.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!