Nyitókép: timetravelturtle.com

 

Lengyelországban szombattól kötelező lesz a kültéri maszkviselés. A lengyelek azután hozták meg ezt a döntést, miután a fertőzöttek napi esetszáma két egymást követő napon rekordot döntött.

 

A lengyel kormány úgy döntött, hogy az egész ország területére kiterjeszti azokat a járványügyi óvintézkedéseket, amelyek eddig csak az ún. sárga zónákra vonatkoztak.

 

 hirdetes_810x300  

A sárga zónában nyilvánosan kötelező az orr és a száj eltakarása, az éttermekben négy négyzetméterre csak egy személy juthat, a mozikban pedig a férőhelyek 25%-a foglalható el.

 

A családi rendezvényekre és nyilvános akciókra a legszigorúbb korlátozások a vörös zónában vonatkoznak, ahova szombattól 38 lengyel járást soroltak be.

 

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő elmondása szerint néhány napon belül több ezerrel emelni fogják a koronavírusos betegek számára szánt fekvőhelyeket a kórházakban.

 

 „Ma 30%-kal több fertőzöttünk van, mint tegnap. Amennyiben ez lendület folytatódni fog, azt fogja jelenteni, hogy a fertőzöttek száma háromnaponként megkétszereződhet”

 

– jegyezte meg Morawiecki.

 

A kormányfő szerint Lengyelországnak mintegy 500 lélegeztetőgépje van tartalékban, országos szinten pedig még mindig üres a koronavírusos betegeknek szánt férőhelyek 60%-a.

 

Lengyelországban az elmúlt 24 órában 4 280 fertőzöttet regisztráltak. Csütörtökön 76-tal nőtt a halálos áldozatok száma, így a koronavírusban elhunytak száma 2 867-re emelkedett.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!