Nyitókép: orthodoxtimes.com

 

Ferenc pápa megígérte, jobban oda fog figyelni a távolság betartására közte és a hívők között. A pápa mindezt azután jelentette ki, hogy kritika érte a járványügyi óvintézkedések hanyag betartása miatt.

 

„Bocsássatok meg, ha távolról foglak titeket üdvözölni. Az eddigiekhez hasonlóan most is szerettem volna közel menni hozzátok és üdvözölni titeket, de jobb, ha inkább betartom a távolságot”

 

– mondta a pápa a rendszeres vatikáni audienciája után.

 hirdetes_810x300  

 

A pápa állítása szerint, amint a hívők felé közelít, azok azonnal gyülekezni kezdenek körülötte.

 

„Bízom benne, hogy ha jó polgárokhoz híven mindannyian tiszteletben tartjuk a hivatalok rendelkezéseit, akkor az segíteni fog a járvány legyőzésében”

 

– tette hozzá a Szentatya.

 

A katolikus egyház fejét a járvány kirobbanása óta csak ritkán lehetett szájmaszkban látni. Az utóbbi hetekben gyakran kapták lencsevégre olyan helyzetekben, amikor más egyházi méltóságokkal viccelődik, akiken hozzá hasonlóan szintén nem volt szájmaszk. Ferenc pápának néhány évtizeddel ezelőtt egy betegség következtében el kellett távolítani a tüdejének egy részét, ennek ellenére az újonnan felszentelt papok kezeit csókolgatja.

 

A Vatikán hétfőn arról tájékoztatott, hogy a Svájci Gárda négy tagját pozitívan tesztelték koronavírusra. Azt nem tudni, hogy a gárdisták kapcsolatba kerültek-e a pápával.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!