Nyitókép: hnonline.sk

 

Wales október 23-tól két hétre teljesen lekapcsolja az országot, az emberek csak akkor hagyhatják el otthonukat, ha az feltétlenül szükséges. A teljes lockdown célja mérsékelni a koronavírus-járvány erőteljes terjedését.

 

„Ha nem cselekszünk, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) nem lesz képes gondoskodni a növekvő számú betegekről”

 

mondta Mark Drakeford walesi miniszterelnök.

 

Walesben mintegy hárommillióan élnek, az országban kötelezően be kell zárni az összes vállalatot, kivételt csak azok képeznek, amelyek az ország működéséhez elengedhetetlenek.

 hirdetes_810x300  

 

„Keménynek és hirtelennek kell lennie, hogy elérjük a hatást, amelyre szükségünk van” – mondta a miniszterelnök azzal, hogy mindenkit arra fognak kérni Walesben, hogy maradjon otthon. Szerinte munkába csak azok járhatnak majd, akik a kulcsterületeken dolgoznak – például egészségügyi dolgozók, rendőrök, tűzoltók. Be kell zárnia minden templomnak és imahelynek. Az alapiskolák csak a két hét letelte után nyithatnak ki.

 

A gazdaság teljes kikapcsolása pénteken 18 órakor kezdődik meg Walesben és november 9-ig tart. Drakeford szerint ez a lehető legkisebb időtartam, ami szükséges ahhoz, hogy megfékezzék a vírus terjedését.

 

„Ha nem cselekszünk most, be fog gyorsulni. Az intenzívosztályaink már tele vannak” – figyelmeztetett a miniszterelnök.

 

Walesben a vasárnapi adatok szerint 24 óra alatt 950 új fertőzöttről számoltak be. Október elején ez a szám még csak 400 volt.

 

hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!