Nyitókép: blesk.cz

 

Nemcsak az interneten, de az orosz médiában is felháborodást váltott ki az a videó, amelyen a nyugat-szibériai Barnaul városában lévő kórház pincéjében zsákokban tárolják a koronavírusban elhunyt páciensek holttesteit.

 

A helyi hivatalok azzal magyarázták a holttestek felhalmozódását, hogy kevés patológusuk van, akik nem győzik a rengeteg halott felboncolását.

 

 hirdetes_400x285  

„Sajnos a halottak száma növekszik, mindezek ellenére mindent megteszünk azért, hogy a várakozási időt csökkentsük. Két műszakban dolgozunk, szabadnapok nélkül“

 

– mondta a patológiai részleg vezetője.

 

A Kommersant napilap tájékoztatása szerint az egészségügyi tárca által kiadott törvény az összes olyan páciens számára elrendeli a boncolást, aki fertőző betegségben, vagy annak gyanújával halt meg.

 

A barnauli kórházban 600 fekvőhely áll a COVID-os betegek rendelkezésére. Ebben a hónapban 98 személy halt meg a kórházban, de az Interfax ügynökség szerint a főorvos és annak helyettese, illetve további egészségügyi alkalmazottak is megfertőződtek a vírussal.

 

Oroszországban a járvány kirobbanása óta több mint 1,46 millió ember fertőződött meg, akik közül 25 242-en belehaltak a vírusba. A fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok, India és Brazília után Oroszország a negyedik legtöbb fertőzöttel rendelkező ország.

 

 

 blesk.cz

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.