Nyitókép forrása: mandiner.hu

 

A Mandinder reggeli közlése szerint a magyar miniszterelnök is jelezte, hogy kész megvétózni az uniós költségvetésről és az újjáépítési alapról szóló megállapodást, miután a soros német elnökség és az EP delegációja csütörtökön sutba dobva a tagállamok júniusi megállapodását kemény jogállamisági feltételrendszer kialakításáról egyeztek meg.

 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben értesítette a soros német elnökséget.

 

A legutóbbi tervek szerint jogállamisági kritériumokhoz kötnék az uniós források merítését és esetleges felfüggesztését, és erről az Európai Tanács minősített többséggel (tehát a vétójog megkerülésével) hozhatnak döntést.

 

 hirdetes_810x300  

Ugyanakkor a hétéves büdzsé és a 750 milliárd eurós válságkezelési, újjáépítési alap jóváhagyásához konszenzusos döntésre van szükség. És, mindemellett, a tagállamoknak ratifikálnia kell a közös kötvénykibocsátáshoz szükség mechanizmust is.

 

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő már pénteken jelezte, hogy ezt a megállapodást meg fogja vétózni. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy Varsó annak ellenére utasítja el a jogállamisági klauzulát, hogy egyébként a harmadik legtöbb uniós forrásra lenne kilátása az újjáépítési alapból – persze sokra nem menne vele, ha folyton felfüggesztenék a folyósítást politikai célokból eltorzított „európai értékekre” hivatkozva.

 

Orbán levélben figyelmeztetett

 

A Mandiner közlése szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben fordult a mostani félévben, valamit a jövő évben uniós soros elnökséget ellátó országok vezetőihez (Németország, Szlovénia és Portugália), valamint Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz és Charles Michel ET-elnökhöz.

 

A levélben leszögezte, hogy Magyarország elkötelezetett az együttműködésben, de a fejlemények tükrében a júliusban elfogadott csomaghoz szükséges egyhangú döntést az ET-ben nem tudja biztosítani. Vagyis jelezte, hogy az új körülményekre való tekintettel vétózni fog.

 

A magyar miniszterelnök szerint a jogállamisági klauzula beemelésével veszélybe került a tagállamok közötti bizalom.

 

A külső nyomásgyakorlás eszköze

 

Megerősítette: Magyország számára alapvetőek az olyan közös értékek, mint például a jogállamiság, ezek számára a demokrácia alapját jelentik, ám érvényesülésüket és alkalmazásukat a magyar embereknek kell megítélniük. Akik erre ugyanúgy képesek, mint bármely más európai nép.

 

Orbán arra is kitért, hogy bár az uniós illetékesek egyszer már átvilágították a magyar jogrendszert, és kompromisszumos változtatásokra is sor került, az Európai Parlament ennek ellenére elindította a hetes cikkely szerinti eljárást. A jogállamisági jelentés kapcsán pedig elmondta, hogy az politikailag motivált, valótlan információkon alapul.

 

„Úgy látja, mindezek nyomán körvonalazódik egy olyan eszköz, amellyel akár egyes országok demokratikus választási folyamataiba is be lehet avatkozni.”

 

írja a Mandiner.

 

Orbán jelezte az Európai Bizottságnak, hogy mivel a testület maga is képes önállóan eljárni, nem szabadna nem kormányzati szereplők (NGO-k) véleményére hagyatkozva állást foglalnia, különösen nem tagállamok elleni szankciókról. A magyar kormányfő szerint ezek a szervezetek semmilyen demokratikus felhatalmazással nem rendelkeznek.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!