Nyitókép: Budapest, 2020. november 10. Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyûlés rendkívüli ülésén 2020. november 10-én. MTI/Balogh Zoltán

 

Meghosszabbította az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet hatályát, miután kedden megszavazta a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt. A képviselők 180 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadták el Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztését.

 

Az Országgyűlés ezzel felhatalmazta a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a most megszavazott törvény hatályvesztéséig – azaz a kihirdetését követő 90. napig – meghosszabbítsa. A parlament egyúttal megerősítette ezeket a kormányrendeleteket. A Országgyűlés ugyanakkor a törvény hatályvesztését megelőzően is visszavonhatja e felhatalmazását.

 

A kormánynak a járvány következményeinek elhárítása érdekében megtett intézkedéseiről rendszeresen tájékoztatást kell adnia az Országgyűlés ülésén, annak hiányában a házelnöknek és a frakcióvezetőknek. A jogszabály rendelkezik továbbá arról, hogy a helyi vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete feloszlásának kimondása esetén e döntés hatálya a veszélyhelyzet megszűnését követő napon áll be.

 

 hirdetes_400x285  

A veszélyhelyzet megszűnése utáni napig időközi választás nem tűzhető ki, a már kitűzöttek elmaradnak. A ki nem tűzött és az elmaradt választást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül ki kell tűzni.

 

A törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata alapján rögzítették a jogszabályban, hogy azokban az esetekben, amikor a választások veszélyhelyzet miatti elmaradása előtt a jelölteket már jogerősen nyilvántartásba vették, a veszélyhelyzet megszűnése után az új választást legkésőbb a kitűzést követő 45. napon kell megtartani, jelöltek pedig csak azok lehetnek, akiket a választási bizottság már jogerősen nyilvántartásba vett.

 

A veszélyhelyzet megszűnését követő napig országos és helyi népszavazás sem kezdeményezhető, a már kitűzött referendumok elmaradnak. A ki nem tűzött és az elmaradt népszavazásokat a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül kell kitűzni. További szabály, hogy a kormány vonatkozó rendeletének hatálybalépésekor helyi népszavazás kezdeményezése érdekében folytatott aláírásgyűjtés esetén az aláírásgyűjtésre vonatkozó határidő a rendelet hatálybalépésétől a veszélyhelyzet megszűnését követő napig szünetel. Az összegyűjtött aláírásokat tartalmazó íveket a szervezőnek legkésőbb e törvény hatálybalépését követő három napon belül át kell adnia a helyi választási irodának. A veszélyhelyzet megszűnését követő napon a helyi választási iroda vezetője új hitelesítési záradékkal látja el az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát, és azt átadja a szervezőnek.

 

A koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet múlt szerdán lépett hatályba. Az alkotmány szerint a kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. E rendeletek tizenöt napig maradnak hatályban, kivéve, ha a kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – meghosszabbítja a hatályukat. Ezt a felhatalmazást adta meg kedden a Ház.

 

„Továbbra is az a célunk, hogy emberéleteket mentsünk meg, ezért a járvány elleni védekezésben gyors döntési és cselekvési képességre van szükség” – olvasható a kormányzati előterjesztés általános indoklásában, amely szerint a rendkívüli jogrend ebben nyújt segítséget, hiszen a jelenlegi járványügyi helyzetben a meghozott intézkedések minél gyorsabb végrehajtása indokolt. „Az eljárásrend heteket vehet igénybe, ennyit nem várhatunk, a magyar emberek egészsége az első” – írták.

 

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn közölte: csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedéseket, mert ha továbbra is ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. A korlátozó intézkedések között ismertette az este 8 óra és hajnali 5 óra közötti kijárási tilalmat, a digitális oktatás bevezetését nyolcadik osztály fölött, a gyülekezés és a rendezvények tilalmát, az éttermek bezárását és a meccsek zárt kapussá tételét.

 

Magyarország kijárási tilalmat vezet be! Zártkapus a magyar-izland is

 

Milyen korlátozások lépnek életbe?

 

  • Este 20.00 óra és hajnali 05.00 között kijárási tilalom. Felmentést csak a munkába járás és munkából való hazatérés, valamint a kivételek kapnak
  • Az éttermek bezárnak, csak házhosszállítás lehetséges, az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak
  • Üzletek, fodrászatok, egyéb kisipari szolgáltatók este 19.00 órakor bezárnak
  • A szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat nem
  • Általános rendezvénytilalom lép életbe
  • Családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb tízen vehetnek részt
  • Esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek, a szertartáson a lebonyolításban résztvevőkön kívül a családtagok közül a szülők, testvérek és tanúk vehetnek csak részt.
  • A temetéseken legfeljebb 50 fő vehet részt
  • Fitneszterem, fedett uszoda, állatkert, múzeum, színház bezár
  • Felsőoktatás csak online formában, kollégiumok bezárnak
  • Középiskolában 8. osztály fölött digitális oktatás lép életbe
  • Bölcsődék, óvodák, általános iskolák 14 éves korig nyitva maradnak
  • Egyes ágazatokban dolgozókat hetente, célzottan tesztelni fognak
  • A szállodák foglalásait az állam bizonyos feltételek mellett megtéríti
  • Az éttermek, szabadidős létesítmények dolgozóinak 30 napra nem kell járulékot fizetni
  • Az állam a munkavállalók bérének a felét megtéríti

 

MTI, körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!