Nyitókép forrása: pravda.sk

 

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi minisztert és Ivan Korčok (SaS) külügyminisztert bízta meg a kormány azzal, hogy hivatalos lépéseket tegyenek annak érdekében, hogy Szlovákia betekintést kapjon Jozef Chovanec halála körülményeinek felderítésében.

 

Az igazságügyi tárca közleményben tudatta, hogy Szlovákia számára a prioritás az eset felderítése és a felelősségrevonás. Állítása szerint Szlovákia már eddig is több csatornán keresztül is próbált betekintést kapni a nyomozásba, a brüsszeli külképviseleten, és miniszteri szinten is.

 

Kolíková szerint Szlovákia akár mint sértett is beléphet az eljárásba, és utólagos vagy kiegészítő lépéseket kérvényezhet a belga féltől.

 

 hirdetes_400x285  

Amennyiben erre nem kerül sor, az igazságügyi tárca más eszközt próbál találni az eset felderítése érdekében, például anyagi segítséget nyújtani Chovanec özvegyének, illetve szlovák nyelvre fordítani a belga nyomozati anyagot és vádiratot.

 

Jozef Chovanec 2018 februárjában halt meg Belgiumban, a Charleroi repülőtéren. Kisebb összetűzés után a rendőrséggel zárkába került, ahol aztán kárt tett magában. A reptéri rendőrök többedmagukkal fogták le, de azt olyan brutálisan tették, hogy Chovanec vélhetően az így szerzett sérülésekbe halt bele. 16 percig térdeltek a nyakán és a mellkasán.

 

Az idén napvilágot látott videófelvétel tanúsága szerint a rendőrök, de a kiérkező mentősök is teljesen érdektelenül viselkedtek Chovanec állapota iránt, az egyik mentős azt mondta a már eszméletlen férfi láttán, „nem lesz nagy kár érte, ha elveszítjük”.

 

Chovanec-ügy: „Nem lesz nagy veszteség, ha elveszítjük” – mondta a belga nővér a haldokló szlovák férfiról

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!