Nyitókép: apnews.com

 

Ferenc pápa ingyenes koronavírus-tesztelést kínál a szegényeknek és a hajléktalanoknak a szegények világnapja alkalmából, melyre november 15-én kerül sor – tájékoztatott csütörtökön a Vatikán.

 

A mintavételt a Szent Péter tér melletti klinikán fogják elvégezni, amelyet néhány évvel ezelőtt a pápa létesített. A klinika feladata, hogy alapvető orvosi ellátást nyújtson a rászorulóknak, akik közül jó néhányan a Vatikán körüli római negyed utcáin élnek.

 

 hirdetes_400x285  

Rino Fisichella érsek elmondása szerint a klinikán naponta mintegy 50 tesztet végeznek el, és ez a kezdeményezés meghatározatlan ideig még folytatódni is fog.

 

A negatív teszttel rendelkező rászorulók tanúsítványt kapnak, ami lehetővé teszi számukra a hajléktalanszállóra való belépést. A pozitív teszteredménnyel rendelkezőket további kezelésben részesítik.

 

Ferenc pápa a korábbi években több ezer szegény részére celebrált szentmisét a Szent Péter-bazilikában, a vatikáni aulában pedig 1500 hajléktalant hívott meg ebédre.

 

A járványügyi korlátozások miatt a szentmisén idén mindössze 100 szegény ember vehet részt. Az ebédet idén nem tartják meg, de a szegény családoknak mintegy 5000 élelmiszercsomagot juttatnak el azzal a 2,5 tonnányi tésztával együtt, amit egy olasz élelmiszeripari vállalat ajánlott fel.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!