Nyitókép forrása: france24.com

 

A francia nemzetbiztonsági törvény módosítása veszélyeztetheti a sajtószabadságot és a polgárjogokat, legalábbis így vélik egyes újságírók és aktivisták, és egyetért velük az ENSZ is.

 

A „globális biztonsági törvény” névre hallgató dokumentumot, amit Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság Lendületben (RLEM) terjesztett be, ezen a héten tárgyalják a nemzetgyűlésben.

 

A javaslat szerint egy rendőrről készült kép vagy felvétel közzétételét, amellyel „kárt okoznának a rendőr fizikai vagy pszichológiai integritásának”, a hatóságok 45 ezer eurós pénzbírsággal, vagy akár 1 év szabadságvesztéssel is büntethetik.

 

 hirdetes_810x300  

Nagyobb mozgásteret kapnának a rendőrök más területen is, fényképezésre alkalmas drónokat vethetnének be , és könnyebben hozzáférhetnének a biztonsági kamerák felvételeihez.

 

Gérald Darmian francia belügyminiszter szerint ez a törvény azokat védi, aki a polgárokat védi

 

A kritikusok viszont máshogy látják. Szerintük a javaslat korlátozatja a sajtószabadságot, és a nyilvánosság jogát az információhoz, és megnehezíti, ha nem ellehetetleníti a rendőri túlkapásokról szóló tájékoztatást.

 

Az ENSZ, a Riporterek Határok Nélkül, és számos aktivista elítélte a javaslatot, és emlékeztetnek, a múltban Franciaországban is történtek rendőri túlkapások, amelyek nem egyszer emberéletet is követeltek.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!