Nyitókép: Thomas Kronsteiner/Getty Images

 

Sebastian Kurz osztrák kancellár keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az e héten kezdődő tömeges tesztelést a koronavírus által leginkább sújtotta régiókban és tartományokban, valamint a veszélyes munkát végző alkalmazottak körében szeretné megismételni

 

„A tömeges tesztelést meg fogjuk ismételni. Teoretikusan nagyszerű dolog lenne, ha kétszer-háromszor sikerülne letesztelni a lakosságot”

 

– jelentette ki Kurz, aki szerint ezzel a módszerrel „szinte teljes egészében” el lehet pusztítani a vírust.

 

 hirdetes_810x300  

Ausztriában az első decemberi hétvégén kerül sor a tömeges tesztelés első fordulójára, amelyen a tanárok és az óvodai alkalmazottak fognak részt venni. December 5–6-án nagyjából 200 ezer személy letesztelésével számolnak. December 7-én és 8-án 40 ezer rendőr tesztelése következik. Röviddel karácsony előtt pedig az osztrák lakosság többi részét fogják letesztelni. A tesztelésen való részvétel önkéntes alapú.

 

„Úgy gondolom, mindannyiunk felelőssége, hogy Ausztriában a lehető legjobban birkózzunk meg a vírussal”

 

– mondta Kurz.

 

Az osztrák kormány szerdán fog dönteni a december 6-ig érvényben lévő lockdown esetleges enyhítéséről.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!