Nyitókép: TASR/AP

 

Az amerikai kongresszus hitelesítette csütörtök hajnalban Joe Biden demokrata párti jelölt elnökválasztási győzelmét.

 

Ez csak az után vált lehetővé, hogy a Republikánus Párt 13 szenátora és többtucatnyi képviselője kifogást emelt Joe Biden győzelme ellen, és ezeket a házak leszavazták.

 

 hirdetes_810x300  

A szavazást késleltette, hogy a hivatalából távozó elnököt támogató tüntetők egy csoportja szerdán este erőszakkal behatolt a washingtoni törvényhozás épületébe.

 

A hatóságok négyórányi rendbontás után kiszorították a behatolókat, és biztonságosnak nyilvánították az épületet, majd ezután két órával a kongresszus folytatta a munkáját.

 

A kifogást emelő republikánusok arra hivatkoztak, amit Trump elnök hangoztatott mindvégig a választás óta, hogy tömeges csalás történt a voksoláson, noha erre a szövetségi igazságügyi minisztérium sem talált bizonyítékot.

 

Eredetileg hat olyan állam választási eredményét akarták kifogásolni a kongresszusi hitelesítés folyamán, amelyben Biden győzött. Végül csak Arizonára és Pennsylvaniára vonatkozóan tették ezt meg, de mindkettőt mindkét házban nagy többséggel leszavazták.

 

Trump: rendezett hatalomátadás lesz

 

Időközben szóvivője útján közleményt adott ki Donald Trump amerikai elnök, melyben azt írja, hogy bár egyáltalán nem ért egyet a novemberi elnökválasztás eredményével, „és a tények az ő oldalán állnak”, rendezett hatalomátadás lesz január 20-án.

 

„Mindig is azt mondtam, hogy folytatjuk a harcot, hogy csak a jogszerű szavazatokat számolják meg. Bár ez az elnökség történetében a legnagyszerűbb első ciklus végét jelenti, ez csak a harc kezdete, hogy újra naggyá tegyük Amerikát!”

 

– osztotta meg a Twitteren Trump üzenetét Dan Scavino, az elnöki sajtóstáb közösségi médiáért felelős vezetője, miután az elnök fiókját a Twitter ideiglenesen zárolta, mert állításaival az elnök megsértette az oldal szabályait.

 

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.