Nyitókép: Reuters

 

Kimutatták két gorilla szervezetében a koronavírust a San Diego-i állatkertben, miután a majmoknál a fertőzésre jellemző tüneteket vettek észre – közölte Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója hétfőn.

 

Ez lehet az első ismert esete a vírus átterjedésének majmokra.

 

 hirdetes_810x300  

Newsom szerint még vizsgálják a gorillák fertőzésének eredetét, vagyis azt, hogy más állatoktól, vagy embertől kaphatták-e el a vírust.

 

Az egyébként december óta zárva tartó állatkert ugyanakkor honlapján közölte, hogy feltételezéseik szerint egy tünetmentes dolgozó adhatta tovább a vírust dacára a bevezetett járványügyi óvintézkedéseknek.

 

Az állatkerti hatóságok azt követően vettek mintákat a majmok ürülékéből, hogy két gorilla köhögni kezdett a múlt héten. A pozitív teszteredményeket hétfőn erősítette meg az amerikai földművelésügyi minisztérium országos állatorvosi szolgálatának laboratóriuma.

 

Lisa Peterson, az állatkert igazgatója szerint a fertőzött állatok a köhögés és némi vérbőség ellenére jól vannak. Hozzátette: a gorillákat elkülönítették és reménykednek mielőbbi gyógyulásukban.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!