Nyitókép: Magyarország Kormánya/Facebook

 

Müller Cecília, Magyarország tiszti főorvosa is megkapta a vírus elleni vakcinát Budapesten, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban – olvasható a kormány Facebook-oldalán.

 

Az országos tiszti főorvosnak Bedros J. Róbert, az országos kórházfőparancsnok helyettese, az intézmény főigazgatója adta be a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni vakcináját.

 

 hirdetes_810x300  

 

Három magyar betegnél azonosították az angol vírustörzset

 

Kedd estig 86 929-en részesültek védőoltásban, ezzel az orvosok felhasználták az összes rendelkezésre álló vakcinát – jelentette be az országos tiszti főorvos az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján.

 

Január 18-án elkezdődik az az időszak, amikor az első hullámban beoltottak megkapják a második adag vakcinájukat is – tette hozzá.

 

Csütörtöktől pedig oltani kezdenek a nemrég Magyarországra érkezett Moderna gyártmányú vakcinákkal is, amelyek további 3600 ember beoltását teszik lehetővé.

 

Müller Cecília azt is elmondta: kedden három beteg Covid-mintájában azonosították az NNK Nemzeti Vírusreferencia Laboratórium, a Pécsi Tudományegyetem, valamint az Állatorvostudományi Egyetem Bioinformatikai Központjának munkatársai az „angliai vírusként” ismert vírustörzset, amely december végén bukkant fel Dél-Angliában.

 

hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!