Nyitókép: TASR/AP

 

Csehországban az első adag koronavírus elleni vakcinával az egészségügyi dolgozókat és a legveszélyeztetettebb korcsoportot oltják, de vannak olyan egészségügyi központok is, ahol azokat az embereket is beoltották, akik csak nyáron kerültek volna sorra. Ennek az az oka, hogy nem szeretnék kidobni a megmaradt vakcinát – írta pénteken a Novinky.cz portál.

 

A Právo napilapnál jelentkezett egy fiatal prágai nő, akit január 10-én a prágai Általános Egyetemi Kórházban oltottak be annak ellenére, hogy nem tartozik a rizikós korosztályhoz és nem is egészségügyi dolgozó.

 

 hirdetes_400x285  

„A barátnőm tájékoztatott róla, aki éppen az oltóközpontnál járt. Hihetetlennek tűnt, de úgy gondoltam, kipróbálom”

 

– mondta a Právonak a nevét elhallgatni kívánó nő, aki kiállta a sort, felmutatta az egészségbiztosítási kártyáját, majd megkapta a Pfizer/BioNTech vakcináját.

 

„Megértettem, hogy a vakcinát a kiolvasztás után egy bizonyos időn belül fel kell használni. Úgy gondolom, hogy ezzel sok vakcinaadagot mentettek meg a kidobástól”

 

– tette hozzá.

 

Marie Heřmánková, a prágai Általános Egyetemi Kórház szóvivője azt mondta, nem tud róla, hogy a kórház a járókelőket is beoltaná a koronavírus elleni vakcinával.  Egyúttal azt is elmondta, hogy a kórháznak nincs központi jegyzéke, ezért saját maguk határozzák meg az oltás iránt érdeklődők sorrendjét. Mint mondta, természetesen az élvonal dolgozói élveznek elsőbbséget.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!